Miért gondolhatjuk azt, hogy Ben Bernanke napjaink rohamosan terjedő észak-amerikai kommunizmusának a szülőatyja? Amikor a vezetésével a világ nagyobb jegybankjai szétterítették a pénzügyi rendszert friss Excel-pénzzel, akkor a nyugdíjas és nyugdíjközeli generációk megtakarításait és ingatlanvagyonát megmentették, majd extrém módon felértékelték. Mellékhatásként pedig hajléktalanná váltak fiatalok százmilliói. Extrém generációs feszültségek jöhetnek emiatt az előttünk álló évtizedben.
Ben Bernanke nem szerette volna 2008-ban ugyanazokat a hibákat megismételni, amelyeket a monetáris döntéshozók 1928-ban és 1929-ben elkövettek. Sok szakértő szerint az 1929-1933-as Nagy Gazdasági Világválság lehetett volna pusztán egy normál recesszió, ám a Federal Reserve a pénzkínálat csökkentésével és a kamatok 1928-as emelésével komoly deflációt és depressziót idézett elő. Bernanke és társai a fejlett világ jegybankjainak az élén ehelyett inkább a „cash for trash” sémát alkalmazták 2008-tól kezdve, és a jegybankok által a pénzügyi rendszerbe injekciózott mérhetetlen mennyiségű pénz megtette a maga hatását. Immár tizenegy évvel a globális bankrendszert és a tőkepiacot a még mélyebb összeomlástól megmentő unortodox jegybanki művelet után érdemes megvizsgálnunk az egész globális mennyiségi lazítási program több mellékhatását is.
AHOGY RÉGEBBEN A KIRÁLYOK KÜLÖNFÉLE GAZDASÁGI VÁLSÁGOK ESETÉN A PÉNZRONTÁS CSELEKEDETÉHEZ FOLYAMODTAK, ÚGY LETT NAPJAINK PÉNZRONTÁSA A JEGYBANKI MENNYISÉGI LAZÍTÁS.
Excel-pénznek nevezem modern világunk fizetőeszközét, melyben a gazdasági szereplők mindegyike abban bízik, hogy a saját Excel-táblázatába beírt számokkal jelölt pénz még a rendelkezésére áll.
A 2008-as évben az amerikai jelzálogpiaci folyamatok nagyon gyors Excel-pénz válsághoz vezettek, hiszen köszönhetően a lakáspiaci hitelek rossz minőségének, a táblázatokba írt számok mögött már nem állt tartalom. A folyamat különböző áttéteken keresztül aztán néhány hónap alatt megfertőzte az egész globális pénzügyi rendszert. A Lehman Brothers csődjénél robbant a bomba.
Régen ilyenkor a királyok növelték az aranypénz ezüsttartalmát, vagy az ezüstpénz réztartalmát és a rosszabb minőségű pénzzel próbálták meg eljátszani azt, hogy az olyan, mint a régi. Napjaink Excel-pénz világában
A FED, A JAPÁN JEGYBANK ÉS AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK TÍZ ÉV ALATT HOZZÁÍRT EGYÜTTESEN 10 EZER MILLIÁRD DOLLÁRT A SAJÁT HATALMAS EXCEL-TÁBLÁZATÁNAK SORAIHOZ, ÉS AZÓTA A VILÁG ÚGY TESZ, MINTHA MÉG UGYANAZ LENNE A DOLLÁR, AZ EURÓ VAGY A JAPÁN JEN, MINT AMI 2008 ELŐTT VOLT.
Nem ugyanaz: felhígult a pénz. Sikerült ezzel az új pénzzel lecserélni a bankok rossz hiteleit friss jó pénzre, és a pénzügyi rendszer megmenekült.
A megnövekedett pénzmennyiségnek és a jegybankok által nullára vagy annál is kevesebbre lenyomott hozamszinteknek köszönhetően őrületes eszközárinfláció vette kezdetét. Évtizedes kötvénypiaci és részvénypiaci szárnyalás és felrobbanó ingatlanpiaci árak lettek a mellékkövetkezményei a jegybankok extrém laza monetáris politikájának.
Kevésszer esik szó róla, de
KÖSZÖNHETŐEN ENNEK A JEGYBANKI POLITIKÁNAK MINDEN IDŐK EGYIK LEGKOMOLYABB VAGYONI ÁTCSOPORTOSÍTÁSA TÖRTÉNT MEG AZ IDŐSEBB GENERÁCIÓK JAVÁRA ÉS A FIATALABB GENERÁCIÓK KÁRÁRA.
A jegybanki pénzpumpa segítségével megmenekült a globális bankrendszer és tőkepiac az összeomlástól. Megmenekültek a nyugdíjmegtakarítások világszerte.
MIVEL A FEJLETT VILÁGBAN AZ IDŐSEBB GENERÁCIÓK BEFEKTETÉSI ESZKÖZÖKBEN GAZDAGOK, EZÉRT ŐK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN ÓRIÁSIT KERESTEK A VÁLSÁGKEZELÉSEN.
Drasztikusan nőtt ingatlanvagyonuk értéke, pénzügyi megtakarításaikon pedig szintén nem volt nehéz nem óriásit keresni.
Mindeközben a fiatalabb és a befektetési eszközökben koruknál fogva szegény generációk életkezdési körülményei drámaian leromlottak a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest. Ez a generáció még jellemzően a munkajövedelméből él, amely jövedelemnek a növekedése messze nem követte az eszközárak növekedési ütemét. Ezen generáció életkezdésének egyik legfontosabb része természetesen az ingatlanhoz való hozzájutás, amire a fejlett világ nagyvárosi régióiban szívszorító mértékben csökkent le a mai huszonévesek esélye.
A 2009 és 2018 közötti Egyesült Államokban az átlagbér 22 százalékkal nőtt, míg Bostonban 34 százalékkal, Houstonban 55 százalékkal, Los Angelesben 67 százalékkal és San Franciscóban 96 százalékkal nőttek a lakhatási költségek. A helyzet teljesen hasonló Európa-szerte, és a nagyobb ázsiai városokban is.
AZ ÉVTIZEDNYI HOSSZÚSÁGÚ EXTRÉM LAZA MONETÁRIS POLITIKA KÖVETKEZMÉNYEKÉNT ÍGY SZÁZMILLIÓS FIATAL TÖMEG ÉRZI A FEJLETT VILÁGBAN TELJESEN KILÁTÁSTALANNAK NAPJAINKBAN A SAJÁT LAKÁSHOZ VALÓ HOZZÁJUTÁST.
A saját lakás híján pedig természetesen a gyermekvállalás modern alapfeltételei sem adottak. Nem tették fel ugyan a kérdést a vezető jegybankárok a világ megtakarításainak döntő többségét birtokló idősebb generációknak 2008-ban, ám valahogy így hangozhatott volna:
NYUGDÍJBIZTONSÁGOT VAGY UNOKÁKAT SZERETNÉNEK?
Bernanke és társai nagyon masszívan a nyugdíjbiztonságra szavaztak és ebben a túl sokáig fenntartott nullkamatokkal véleményem szerint óriási túlzásokba estek. Napjainkra olyanná vált a fejlett világban ez a jövedelemátcsoportosítás, mintha az öregeknek osztogatnának Viagrát és a fiatalokat sterilizálnák.
Véleményem szerint pontosan emiatt a jegybanki lazaság következményeként kialakuló és rendkívül túlzó generációk közötti jövedelem átcsoportosításnak köszönhetően sok helyen fog létrejönni a fejlett világban pattanásig feszült helyzet a szegényebb fiatalok és a gazdagabb idősebbek között. A vezető jegybankok 2008 és 2019 közötti monetáris politikája rohamos ütemben ágyaz meg az észak-amerikai és nyugat-európai kommunista eszméknek. A 2020-as években könnyen alakulhat ki egyfajta „világháború” a 70 feletti és 30 alatti korosztályok között.
(Írásom során sok gondolatot használtam fel David McWilliams: Quantitative easing was the father of millennial socialism című a Financial Times-ban 2019. március 1-én megjelent írásából. Köszönet érte. Ez a cikk először a G7 -en jelent meg, 2019.11.15-én. Címlapkép: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.)
