Mesél a múlt

A Nasdaq 1998 vége és 2000 eleje közötti tündöklése

A globális tőkepiaci történelem egyik legnagyobb mániája zajlott le 1998 októbere és 2000 márciusa között az úgynevezett technológiai buborék kialakulásakor. Ezt követte a kijózanodás 2002 októberéig tartó időszaka. Ma azért nagyon tanulságos ezt a 18-20 évvel ezelőtti történetet feleleveníteni, mert rengeteg hasonlóság fedezhető fel az aktuális tőkepiaci helyzet és az ezredforduló történései között. Akkor is extra erős volt az amerikai piac, akkor is a technológia vezette a száguldást – persze nyilván sok különbség is fellelhető a két időszak között. Egyes technológiai részvények és frissen kibocsátott papírok árfolyamának alakulása viszont napjainkban egy az egyben az 1999-es Nasdaq vadnyugatot idézi.

mesel_a_mult.jpg

Az 1998-as év nyarán elemi erővel rengette meg a világ tőkepiacait az orosz válság. A magyar részvénypiac sok szereplője emlékezhet még erre.

A 98-AS HELYZET ÉS AZ ESÉS ANNYIRA SÚLYOS VOLT, HOGY A HAZAI SPEKULÁNS, AKI NEM BUKTA EL A TELJES KERESKEDÉSI TŐKÉJÉT AZ OROSZ VÁLSÁG KÖVETKEZTÉBEN, RELATÍVE SIKERESNEK BIZONYULT.

Minél közelebb volt az adott piac gazdaságilag az oroszokhoz, annál nagyobb volt a részvények szenvedése. A német tőzsde így reagált (heti gyertyák 1997 elejétől 1999 márciusáig):

mesel_a_mult_1.png

A DAX index 11 egymást követő eső héttel produkált egy 38,3%-os zuhanást (kék téglalap). Az ez után következő hónapokban ennek az esésnek nagyjából a felét vissza tudta emelkedni. Ha átrepülünk az Atlanti-óceán túlpartjára, akkor látható, hogy az akkoriban kirobbanó erőben lévő amerikai bikát jóval kisebb mértékben tépázta meg az orosz gazdasági sokk. Hasonló időhorizonton az S&P 500:

mesel_a_mult_2.png

Az esés mértéke itt csak 22,4%-os volt. Emellett amíg a német piac a téglalappal jelölt időszakban folyamatosan zuhant, itt voltak emelkedő hetek is. Még látványosabb az amerikai relatív erő a mélypontot követő időszakban. Hét héttel az orosz válság által okozott pokol 1998. októberi legmélyebb bugyra után már új csúcson feszített a vezető USA index (zöld nyíl). A Nasdaq-100 chartja még döbbenetesebb:

mesel_a_mult_3.png

A Nasdaq-100 a válság tőkepiaci zuhanással tarkított 12 hetét egészen másképp élte meg, mint a fenti két index. A technológia akkori „pofátlan” mértékű relatív erejét jól mutatja, hogy két héttel a mélypont előtt (a DAX tizedik eső hetében) a Nasdaq-100 megpróbált új csúcsra menni. Onnan jött két hét alatt egy kíméletlen esés, és összességében 28,5%-kal került lejjebb a nyári csúcsához viszonyítva. Ami viszont ezután jött, arra nincsenek igazán szavak.

A főnixmadárként való feltámadás nem kifejezés 1998 utolsó negyedévének Nasdaq-jára. Az orosz válság mélypontját követő ötödik héten megvolt az index élete csúcsa. Tizennégy héten át emelkedett zsinórban és a tizenhatodik hétre összejött a mélypontról számítható duplázás (zöld nyíl).

Napjaink szupersztár részvénye, az Amazon még csak másfél éve volt a tőzsdén, de már komoly mértékben bontogatta a szárnyait. Bezos cége az 1998-as év végén és az 1999-es év első pár napjában is kapott már egy főszerepet az akkor vetített tőkepiaci filmben:

mesel_a_mult_4.png

A kék téglalappal jelölt 8 hétben az árfolyam ötszörözött. Az orosz válságtól 1999 elejéig napi grafikonon nézve is elképesztő, ami akkor zajlott a még csak könyvekkel kereskedő céggel:

mesel_a_mult_5.png

A téglalappal jelölt négy napban 1999 elején 87%-ot emelkedett az ár. És ez még csak a kezdet és egy előfutó papír volt, ahhoz képest, ami egy év múlva következett…

Az alábbi grafikon 1998 nyara és 2000 nyara között mutatja a Nasdaq-100-at:

mesel_a_mult_6.png

A zöld téglalap a mánia kegyetlen indítása, a már ismert orosz válságot követő duplázásé. A kék téglalap a duplázást követő felfelé oldalazó korrekcióé, ami 1999 februárja és októbere között zajlott. Elmondható, hogy a piac nem hagyta magát „olcsón” megvenni. Még ebben a korrekcióban is – az időszak eleji csúcspont és az időszak végének a mélypontja között – emelkedett 6,9%-ot az index.

Ami innen jött, az pedig bekerült a gazdaságtörténelem részvénypiaci mániákat leíró könyveinek a leghangsúlyosabb lapjaira. Itt 5 hónap alatt száguldott egy újabb 109,4%-ot a technológiai index (rózsaszín téglalap).

EZZEL AZ OROSZ VÁLSÁG 1998 OKTÓBERI MÉLYPONTJA ÉS 2000 MÁRCIUSA KÖZÖTT A TECHNOLÓGIAI INDEX – ÖSSZESSÉGÉBEN KEVESEBB, MINT MÁSFÉL ÉV ALATT – 353%-OT EMELKEDETT.

Mindeközben a széles index, az S&P 500 is kirobbanó formát mutatott, a maga 68,2%-os teljesítményével. Ám azok a befektetők, akik kimaradtak a technológiai emelkedés ezt többszörösen meghaladó jótéteményéből, egyre feszültebben viselték az 1999-es évet. A két index relatív teljesítménye az időszak alatt itt látható:

mesel_a_mult_7.png

A teljesítmény kiszámításakor a Nasdaq-100 pontértékét osztottuk az S&P 500 pontértékével. A zöld nyíl jelöli az 1998 végi, a piros pedig az 1999 végi és 2000 eleji felülteljesítési hullámot. Látható, hogy az időszakban a Nasdaq-100 megháromszorozta értékét a széles indexhez képest. A döbbenet a történetben az, hogy a felülteljesített referenciahozam is majdnem 70%-os volt!

A kilencvenes években kiváló hozamokat lehetett elérni a hagyományos szektor részvényeinek a vásárlásával is. Ám ahogy haladt az idő az évtizeden belül, úgy múlta felül ezt szinte évről-évre a technológiai szektor túlteljesítése. Nyolc év alatt – az 1990 októberi és az 1998 októberi mélypontok között – a Nasdaq-100 553%-ot, míg az S&P 500 „csupán” 214%-ot emelkedett. És még innen jött a technológiai szektor imént vizsgált relatív árfolyamrobbanása.

A TECHNOLÓGIAI RÉSZVÉNYEK EGÉSZ ÉVTIZEDET ÁTHATÓ ORBITÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRŐL LEMARADÓ BEFEKTETŐK 1999-BEN BEDOBTÁK A TÖRÜLKÖZŐT. AZ ADDIGI NAGY EMELKEDŐ RÉSZVÉNYEK MELLETT ELKEZDTEK MINDENRE LŐNI, AMI KAPCSOLÓDOTT AZ ÚJ VILÁGHOZ.

Ha egy cég elnevezése mögé odatették a .com végződést, az ár azonnal szárnyalni kezdett. Elérkezett a dotkom korszak. Napjaink befektetői hasonló folyamatokat láthattak a kriptodeviza piacon a tavalyi év végén. A Bitcoin és Ethereum száguldásán fellelkesedett tömegek vettek minden más – az esetek többségében megkérdőjelezhető minőségű – kriptopénzt.

Az 1999-es év toronymagas nyertese a Qualcomm (QCOM) részvény volt (heti gyertyákkal ábrázolva):

mesel_a_mult_8.png

Az év folyamán a Qualcomm (QCOM) 2.619%-kal(!) emelkedett. Csak a zöld nyíllal jelzett utolsó negyedévben négyszerezett az árfolyam.

Ma már tudjuk, hogy az ezredfordulóra ebből minden idők egyik legnagyobb mániája és buborékja alakult ki. 2000 szeptemberének elején gyilkos esésbe kezdtek a technológiai papírok, és mind a korai shortolók, mind pedig a késői vevők nagyon rosszul jártak. A bukást, a Nasdaq 2000-es tetőzését és azt ezt követő összeesését e poszt folytatásaként mutatjuk be.

(Címlapkép: Wall Street Bull, thenails, Flickr)

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr1714268965
süti beállítások módosítása