Hogyan lett Macronból Franciaország egyik legnépszerűtlenebb elnöke?

hogyan_lett_macron.jpg

Lassan másfél éve annak, hogy Emmanuel Macront Franciaország elnökének választották. Nagy izgalom övezte elnöki pozícióba kerülését, hiszen szinte a semmiből jött. Pártja, az „En marche” elnökké választása előtt egy évvel még nem is létezett. Macron 2016. áprilisában alapította az En marche-t, majd 2016. november 16-án jelentette be, hogy indul az elnökválasztásokon. A korábban befektetési bankárként is dolgozó politikus a maga 39 évével Franciaország legfiatalabb elnökeként vonul be a történelemkönyvekbe.  Nagy lendülettel, sok magasztos tervvel és reformígérettel robbant be az első helyre a választásokon, most viszont alig másfél évvel megválasztását követően 30% alá esett vissza népszerűsége, ezt a szintet az ötödik köztársaság fennállása – 1958 – óta egyedül csak Hollande-nak sikerült alulmúlni. Ilyen rossz népszerűségi mutatót még Valéry Giscard d’Estaingnek sem sikerült összehozni, pedig őt tartotta a francia közvélemény a következetlenség elnökének.

hogyan_lett_macron_1.png

Mi lehet az oka a gyors népszerűségvesztésnek, és hogyan hathat Macron fennmaradó elnökségére, ezzel együtt Franciaország és az Európai Unió jövőjére?

Kezdjük ott, hogy Macron annak a politikai vákuumnak a nyertese, ami a korábban kormányzó szocialista párt hanyatlása, a republikánus párt botladozásai, illetve a szélsőséges pártok hatalomra kerülésének elkerülése révén nyílt meg. A francia középosztály status quo-ból való kiábrándultsága nem csak Macron új pártjának, hanem a Mélenchon által vezetett szélsőbal és Le Pen szélsőjobbos populistáinak is kedvezett. Macron október végi 29%-os népszerűsége, jól mutatja, hogy a 66.1%-os második fordulóban elért eredménye nem tisztán neki szólt, hanem jelentős részben Le Pen ellen.

hogyan_lett_macron_2.jpg

Az elmúlt hónapokban lassan kihátráltak Macron mögül a Le Pen ellen szavazók, és nagyjából a direkt támogatói köre maradt meg, ami soha nem haladta meg a 25%-ot. Ez kevésnek tűnik ahhoz, hogy a Margaret Thatcher ihlette gazdasági reformprogramját véghez vigye.

Nehéz örökség, nagy tervek

Macron reformprogramja ambiciózus. Ennek része az állami vállalatok túlkapásainak visszaszorítása, a hatékonytalan működésük javítása, az állami kiadások lényeges csökkentése és a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele is. A francia munkaerőpiac merevségét és ennek a gazdaságra való negatív hatásait már a korábbi francia elnökök is felismerték. Jacques Chirac első elvesztegetett  hétéves elnöki ciklusa után, a második ciklusában 2002-től próbálkozott munkaerőpiaci reformokat bevezetni, de kevés sikerrel: mindig meghátrálni kényszerült, mert heves tüntetések törtek ki. Az őt követő Sarkozy és Hollande hasonlóan csak kis előrelépéseket tettek, de annyit elértek, hogy 2016-ra már könnyebb volt kirúgni a francia munkavállalókat, mint 2000-ben, viszont ez még sem csökkentette a munkanélküliséget, ahogy a szakmai átképzési reformprogramok sem, amire sok milliárd eurót költöttek el. Az alapvető probléma is maradt: a francia munkaerő – különösen igaz ez az alacsony hozzáadott értékű munkahelyek esetében – drága, a magas munkáltatói terhek gátat szabnak a foglalkoztatás emelkedésének.

Macron magas munkanélküliséget és alacsony gazdasági növekedést örökölt elődeitől. Kampánya alapján

ÚGY SZERETNÉ ERŐTELJESEBB NÖVEKEDÉSI PÁLYÁRA ÁLLÍTANI A GAZDASÁGOT ÉS CSÖKKENTENI A MUNKANÉLKÜLISÉGET, HOGY KÖZBEN MEGTARTJA A KÖLTSÉGVETÉSI EGYENSÚLYT.

A cél elérése érdekében nagy lendülettel vetette bele magát a kormányzásba. Az elmúlt másfél évben sorban jöttek a reformok: munkaerőpiaci reform, a vasúttársaság (SNCF) működésének reformja, üzemanyagadó-emelések, politikai moralitás törvénycsomag, stb.

A népszerűségcsökkenés egy része a lakosság reformokkal szembeni ellenállásából fakad. Nem népszerű az üzemanyagadó bevezetése, ahogy a nagy múlttal rendelkező szakszervezeteknek sem tetszik, hogy a munkaerőpiaci reform nyomán erejük csökken. Már tavaly is voltak tüntetések, de idén egyre nagyobb számban vonultak a franciák az utcára. Az ellenállásra és népszerűségcsökkenésére nyilván maga Macron is számított, de ennek mértékére valószínűleg nem, ahogy a Benalla-ügy eszkalálódására sem (Macron egyik testőre civilruhás rendőrként vert egy tüntetőt).

Az ilyen erőteljes népszerűségcsökkenés nem segít a további reformok bevezetésében, sem abban, hogy csökkentéseket hajtson végre az állami költségvetésben. Macron népszerűségcsökkenése mentén eldurrant a választások utáni gazdasági optimizmus-lufi is, amit a francia fogyasztói bizalmi index jól tükröz.

hogyan_lett_macron_3.png

A strukturális reformprogramjának két sarokpontja volt, amit mérni is tudunk:

  • az állami kiadások visszaszorítása,
  • a munkaerőpiaci részvétel erősítése.

A lenti grafikonokon láthatjuk, hogy mindkét ponton gyenge a nominális, és a többi EU-s országhoz viszonyított relatív teljesítmény is.

hogyan_lett_macron_4.png

hogyan_lett_macron_5.png

A francia részvénypiac már levonta a saját következtetéseit. Itt nem a CAC40 részvényindexet érdemes vizsgálni – bár a blue chip indexnek is megvolt a maga kis Macron-lufija, ami hamar eldurrant – hanem a kis kapitalizációjú, francia belső piacra termelő cégek (CAC40 small) alulteljesítését érdemes megfigyelni a nagy, globális francia vállalatokhoz képest (CAC40). Az index hanyatlása világosan elmondja, hogy a választásokat követő optimizmusnak vége, a szürke valóság pedig az, hogy a francia gazdaság nem felzárkózik, hanem egyre inkább lemarad a globális átlaghoz mérten. Az alábbi ábrán a kis kapitalizációjú francia cégek (CaACsmall 90) teljesítménye látszik a nagy indexhez képest.

hogyan_lett_macron_6.png

Amennyiben Macron népszerűsége nem javul, vagy esetleg tovább romlik, úgy számára sem marad más hátra az elkövetkezendő három és fél évben, mint ami általában minden modern francia elnöknek jutott: maximum kis változtatások végrehajtásáért küzdhet.

A közvéleménykutatások alapján a legtöbb középosztálybeli franciának nem tetszik, hogy elnökük fontossági sorrendje más, mint az övék. Amíg az elmúlt tíz évben életszínvonaluk nem növekedett, a munkanélküliség az európai uniós átlag felett van, addig elnökük az Európai Unió megmentőjét játssza, ahelyett, hogy a fókusz a francia gazdaság évtizedek óta fennálló problémáinak a megoldására helyeződne.

Ahhoz, hogy kilépjen ebből a népszerűtlenségi lejtmenetből, a francia elnöknek először is a beígért adócsökkentések bevezetésére lesz szüksége. Ha ez megvan, akkor szavak helyett további konkrét lépéseket, és a kampányban megfogalmazott gazdaságliberalizáló, népszerűtlen reformokat is meg kell valósítania, amihez a mostaninál szélesebb körű támogatottságra lesz szükség.

KÉTSÉGTELEN, HOGY NEM KÖNNYŰ A PROGRAMOT VÉGREHAJTANI ANÉLKÜL, HOGY CSÖKKENJEN AZ ELNÖK NÉPSZERŰSÉGE, UGYANAKKOR ILYEN ALACSONY NÉPSZERŰSÉGI MUTATÓVAL NEHÉZ BÁRMILYEN LÉNYEGES REFORMOT ÁTVINNI.

Így Macronnak gyorsan meg kell találnia a támogatottsága és a reformok közti egyensúlyi állapotot ahhoz, hogy elnökségének eredménye ne az legyen, mint Giscardé akiről a Le Monde azt írta 1980-ban, hogy „Le discours ne correspond pas à la realité” –avagy a beszéd nem felelt meg a valóságnak.

(Fotó: Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr10014428082