Közeleg az ítélet napja

terminator.png

Azt hiszem a filmtörténelem azon egyik kivételei közé fogjuk sorolni a Terminátor sorozat 2. részét, az „Ítélet napját”, ahol a folytatás jobban sikerült, mint az első rész. Most mégis a sorozat egy másik folytatásából emelnék ki egy apró idézetet és egyben visszautalást a legjobban sikerült rész címére.

A Terminator Megváltásban (Salvation) van egy számomra ikonikus jelenet. Hősünket (Marcus) halálra ítélik, majd halála után 15 évvel később felébred, és egy gépek által uralt posztapokaliptikus világban találja magát. Odamegy egy gyerekhez és megkérdezi: mi történt? (What happened?). Mire azt a választ kapja, hogy az „ítélet napja történt”. (Judgement day happened.)

Manapság a technológiai részvények árazását tekintve jut eszembe a fenti jelenetsor.

HA MA EGY TECHNOLÓGIAI NAGYVÁLLALATOKBA BEFEKTETŐ MEGTAKARÍTÓ 15 ÉVRE ÁLOMBA SZENDERÜL MAJD 2034 VÉGÉN FELÉBRED VÉLHETŐEN FURCSA DOLGOKAT FOG LÁTNI A SZÁMLAKIVONATÁN.

Felhívja a brókerét megkérdezni mit történt, mire azt a választ fogja kapni, hogy bizony eljött az ítélet napja.

Kétségtelen, hogy a technológiai szektor mai árazási mutatói közel sincsenek a 2000 évek elejei technológiai lufi idején látottaknak. Ettől függetlenül egy-egy értékelésen megakad az ember szeme.

VESZTESÉGES VÁLLALATOK KERÜLNEK TŐZSDÉRE, MINÉL KÉSŐBB LESZ NYERESÉG ANNÁL TÖBBET ÉRNEK. NEM EGY ESETBEN AZ ÁRBEVÉTEL SOKSZOROSÁN FORGÓ VÁLLALATOK MILLIÁRD DOLLÁRNYI VESZTESÉGET TERMELNEK.

A vállalatok értékét pénzben fejezzük ki, és a jegybankoknak köszönhetően a pénz ingyen van. Nyomtatják. Európában néhány helyen már a kölcsönadó fizet a hitelfelvevőnek. Ilyen helyzetben persze a reáleszközök bármennyit érhetnek, és bizony sok esetben a csordaszellem, az emberi pszihé nem feltétlenül racionális fele veszi át a döntési folyamatot, és ez gyakorlatilag bármilyen magasságokba kergetheti azon részvények árfolyamát ahol nyereség híján a fantáziára van bízva az értékeltségük. Így járt a Wework nevű cég is: egyik pillanatban még több tízmilliárd dolláros cégérték mellett tervezték tőzsdére vinni, majd másnap beköszöntött a valóság és a csőd széléről kellett visszarántani a vállalatot. Szóval repedések már vannak a falon, az álomvár azonban még kitarthat egy ideig.

Valójában azt, hogy az eszközár-lufit meddig lehet fújni, nem tudhatjuk, senki sem tudja. Az viszont biztos, hogy 15 év távlatából máshogy fogunk beszélgetni a ma technológiai óriásairól, amelyek közül számos már nem is fog létezni akkor.

AZ ŐRÜLET TETEJÉN, AMIHEZ MOST KÖZELEDÜNK, MEGKÉRDŐJELEZIK A HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKELÉSI MÓDSZEREK HELYESSÉGÉT. JÖNNEK AZ ELMÉLETEK, HOGYAN LEHET VESZTESÉGES, VALÓDI ÜZLETI MODELLEL NEM RENDELKEZŐ CÉGEKET MILLIÁRD DOLLÁROKRA ÉRTÉKELNI.

De ki kell mindenkit ábrándítsak, az ingyen hitelt is vissza kell egyszer fizetni, a veszteségeket pedig valakinek finanszírozni kell. A Wework példája mutatja, hogy álmokból csak ideig óráig lehet várat építeni.

Előbb utóbb eljön az ítélet napja, a millió dolláros kérdés pusztán annyi: mikor…..

(Címlapkép: Terminator Salvation moziplakát részlet / Warner Brothers)

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr2115327176