Hogyan veszítsd el a világ egyik legszebb nőjét és 250 milliárd forintot egyetlen év alatt?

Az elmúlt években nem egy alkalommal vállaltam fel a véleményem a kriptopiaci mánia kapcsán. Amiről azt gondoltam, és továbbra is azt gondolom, hogy egy teljesen klasszikus spekulatív mánia volt, és még részben mindig az, épp a napokban pukkad ki. Ez nem lényegesen különbözik bármilyen más spekulatív buboréktól, gondoljunk csak a holland tulipánmániára.

tombrady_b.jpg

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy sosem spekuláltam ilyen termékben, nem is fogadtam sem mellette, sem ellene. Amiért elmondtam több fórumon is a véleményem, annak egyetlen oka volt.

AZ, HOGY FELHÍVJAM AZ EMBEREK FIGYELMÉT A KOCKÁZATOKRA, ARRA, HOGY NEM SZABAD VAKON HINNI EGYETLEN TERMÉK VAGY EGY ADOTT TERMÉKKÖR MÚLTBÓL EREDEZTETETT VÉGTELENÍTETT TELJESÍTMÉNYÉBEN.

Ha csak egy ember is hallgatott rám, már megérte.

Sajnos a pénzügyek gyakran olyanok, mint a foci, mindenki ért hozzá. Csak miközben a foci szabályait meg lehet tanulni a testnevelés órákon, addig a befektetéseink kezelésével kapcsolatos tudás nem képezi a tananyag részét.

lamborghini-with-bitcoin_b.jpg

Részvényből is lehet lambót venni!

Szükség van bitcoinra? Pénz a bitcoin? Van bármilyen szerepe a pénzügyi világban? Van olyan probléma, amire megoldást hozott? Egy tőkepiaci szakembert és egy kriptocég vezetőjét ültette le egymással a Forbes.

Az egyik legfontosabb szabály, amely megtakarításaink kezelésének első számú építőköve kell, hogy legyen, az a diverzifikáció. Ne, soha ne tartsuk egyetlen eszközben vagy eszközosztályban a megtakarításainkat. Nem lehet ez kizárólag ingatlan, részvény, készpénz, kötvény, egyetlen deviza, vagy akár kriptoeszköz. Diverzifikálni kell a fent említett eszközosztályok, de országok, devizák és szolgáltatók között is.

Álljon itt intő példaként az amerikai foci sztárházaspárjának minapi története, Tom Brady és Gisele Bündchen esete. A pletykák szerint a válófélben lévő házaspár gyakorlatilag az összes vagyonukat az FTX nevű kriptoeszközbe fektették. Az elmúlt napokban a kriptoeszközök esése lényegében az FTX összeomlásával kapcsolható össze. A társaság vélhetően nem az ígéreteknek megfelelően bánt az ügyfelek pénzével, ezért az FTX árfolyama 1 év alatt 98 százalékot esett.

Ezzel párhuzamosan a Brady-Bündchen házaspár mintegy 650 millió dolláros vagyona is gyakorlatilag elpárolgott. Ha igazak a pletykák, akkor bottal üthetnek a fenti összegből mintegy 640 millió dollárt, azaz több, mint 250 milliárd forintot. Brady akármilyen profi játékos, 45 évesen karrierje vége felé járva 23 év munkájának gyümölcsét bukta el nagyrészt egyetlen elhibázott döntés miatt.

Nincs varázsgömbön nekem sem, nem tudom merre mennek holnap az eszközárak. Vannak részvények, kötvények, országok, devizák, melyekbe fektetek. Ha nagyon hiszek valamiben, akkor a portfólió 5-10 százalékát fektetem egy adott termékbe. Az általam kezelt befektetési alapok esetén ezek törvényben előírt diverzifikációs szabályok is, amelyek kötik is a kezem, de ezek jó szabályok, érdemes betartani őket akkor is, ha nem egy alaposan leszabályozott befektetési alapot kezel az ember, hanem a saját befektetéseit.

Okos ember nem a saját kárából tanul, álljon itt örök példaként a Brady házaspár példája. Mi a magunk konzervatív módján azt tudjuk csak javasolni, hogy a fent említett mellékhatások elkerülése végett, keresse fel privát bankárát, vagy befektetési tanácsadóját. Bízza a fenti kérdéseket szakemberekre, vagy legalább kérje ki tanácsukat!

(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2022. november 14-én. Borítókép: Tom Brady nagy dobáda, forrás: Jamie Squire / Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr2617979274
süti beállítások módosítása