Naplóbejegyzés: TurKEY
Törökország nemcsak földrajzilag, de átvitt értelemben is összeköti Európát Ázsiával, méreteit, gazdaságát, haderejét tekintve is meghatározó, szerepe pedig a történelem során számos alkalommal vált kulcsfontosságúvá kiemelt geopolitikai jelentősége miatt. Ahogy a nemzetközi konfliktusok mélyülnek,…
Önsorsrontó ostobaság a brexit
A brexit bekövetkezésének napján a részletkérdések tömege mellett talán nem értelmetlen időtöltés szóba hozni a legfontosabbat, amit az események sodrásában egyre ritkábban emlegetünk: EZ EGY ISZONYATOS HÜLYESÉG, EGY TŐRŐLMETSZETT OSTOBASÁG, EGY TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ KOLLEKTÍV ÖNSORSRONTÁS, ÚGY, AHOGY…
Brexit: csatazaj és fenyegető csend
Johnsont sokan szeretnék úgy látni és láttatni, mint aki hivatalba lépése pillanatától kezdve vergődik, tehetetlen. Ehhez képest a brit közvélemény szerint minden lényeges kérdésben neki áll a zászló, a konzervatív párt támogatottsága szárnyal a korábbihoz képest, szavazóik többsége várja és elvárja…