Annyian vannak, mint a kínaiak?

annyianvannak2_b.png

Elfogyóban van és drágul a munkaerő a kínai gyáriparban, amiről nagyon érzékletes írást közölt a Reuters, alaposan rácáfolva azokra a sztereotípiákra, amelyek sokak fejében élnek a korlátlan mennyiségben hozzáférhető, és éhbérért bármennyit és bárhogy dolgozni hajlandó kínai munkásokról.

A kínai munkaerő más délkelet-ázsiai országokhoz viszonyított megdrágulása nem új keletű jelenség, mint ahogy a kínai demográfiai folyamatokból is régóta tudható, hogy hamarosan vége a korlátlan munkaerőbőség időszakának. Kínában az évtizedeken át folytatott drákói születésszabályozás, továbbá a vidékről a nagyvárosokba irányuló migráció, a nők képzettségének és munkalehetőségeinek óriási léptékű fejlődése, és éppen a döbbenetes ütemű gazdasági fejlődés olyan nyomott termékenységi rátát eredményezett tartósan, amely már garantálja az elöregedést. Ha esetleg valaki alacsony termékenységi rátákon szeretne szörnyülködni úgy általában, az iménti linkre kattintva és keresgélve megteheti.

A kínai gazdaság méretének és szerkezetének drámai átalakulása természetesen az életmódot és a kultúrát, a fiatalok jövőképét és az élettel kapcsolatos reményeit, várakozásait sem hagyta érintetlenül, sőt.

NAGYON ÚGY TŰNIK, HOGY A KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK ELŐBB OKOZNAK MUNKAERŐHIÁNYT A KÍNAI EXPORTGÉPEZET SZÍVÉT-LELKÉT ADÓ GYÁRIPARBAN, MINT A NYERS DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK.

Azok a 20-as, 30-as éveikben járó kínai fiatalok is tömegesen menekülnek a gyárakból, akik ott kezdtek el dolgozni, de sokkal többen vesznek eleve más irányt már a munkába álláskor, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. A szolgáltatásoknak a gazdaság fejlődésével járó szükségszerű relatív erősödése önmagában is elszívó erőt és bérversenyt jelent a gyáriparral szemben, de a 16-24 éves korosztályok körében kimutatott 18 százalékos munkanélküliség azt jelzi, hogy nem ez a tényező magyarázza a tényt, mely szerint a gyáriparban működő kínai vállalatok több mint 80 százaléka panaszkodik a munkaerőszükséglete 10-30 százalékát kitevő munkaerőhiányról. Ez olyan nyögés, ami a nem akarásnak a vége. A Reuters cikkében megszólaló fiatalok egészen egyszerűen unalmasnak, feleslegesen megterhelőnek, és az egészségükre, testi épségükre veszélyesnek látják a gyári munkát, és ezért egyre többen, ha tehetik, elkerülik ezeket a kellemetlenségeket.

Az ipar ebben a helyzetben vagy megkísérelheti a bérek drasztikus emelését, amivel veszélyes utcába kanyarodna be, ami a jövedelmezőségét, azaz a fenntarthatóságát illeti, hiszen a bérek emelése nem feltétlenül jelent egy kalkulálható pályát, spirális folyamatokat indít el, ráébresztheti  a munkavállalókat arra, hogy talán a mélyben már alaposan megváltoztak az erőviszonyok a munkaerőpiacon azóta, hogy beleszoktak a foglalkoztatásuk jelenlegi feltételeibe. Az nem megy, hogy a jelenlegi bérek dupláját fizessék a fiataloknak, az évtizedek óta dolgozó idősebbek pedig ebből kimaradnak. A fiatalok munkaerejének nagyvonalúbb megvásárlása azonnal magával hozná az egész bértömeg jelentős megnövekedését, adott esetben többszöröződését.

kinai_munkaskezek_1.jpg

Vészesen fogynak a kínai munkáskezek

Több százmillió kínai esik ki a következő évtizedekben a munkaerőpiacról, részben a korábbi évek népesedési politikájának és a társadalom öregedésének köszönhetően. Ebből drágább munkaerő, (bér)infláció és romló vállalati nyereségesség következhet, ezek teljesen új fejezetet nyithatnak a gazdaságtörténetben az elkövetkező évtized(ek)ben.

Ezt már csak makrogazdasági szempontból sem lenne feltétlenül vidám dolog kipróbálni, még ha az egyes vállalatok eleinte ki is bírnák, hiszen ez masszív inflatorikus folyamatokat generálna. Maradna tehát a felpörgetett automatizáció, ami zajlik is: tavaly a világon telepített ipari robotok mintegy felét Kínában helyezték üzembe, jelentős állami támogatás mellett. Ennek bőven van tere, a kínai iparban még óriási szerepe van a fizikai munkának, nem csak a gyártósorok mellett végzett munkafolyamatokban, de még a legegyszerűbb anyagmozgatásban is, tehát a termelékenység növekedésének technológiai értelemben még nagyon komoly perspektívája van. A költségek természetesen ezen a téren is korlátozzák az alkalmazkodás lehetőségeit, a lassuló növekedés körülményei között, az így is, úgy is növekvő bérköltségek, a szűkülő és dráguló finanszírozás mellett nem lehet ész nélkül rendelgetni a robotokat.

Pedig nem is biztos, hogy mindig olyan könnyen jönnek majd Kínába azok a robotok, ameddig importálni kell őket. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a világjárvány, az orosz-ukrán háború, a tajvani válság egyaránt fokozza a deglobalizációs kockázatokat, a gyártási folyamatokban alkalmazott csúcstechnológia pedig ebből a szempontból a világkereskedelem legsebezhetőbb szegmensei között van.

Kína mindenesetre már kénytelen szembesülni azzal, hogy bizonyos korosztályokban és bizonyos munkaterületeken nagyon hamarosan már nem lesznek annyian, mint… mint amennyien még nem olyan régen is voltak.

NÉHÁNY ÉV MÚLVA TALÁN MÁR ÚGY FOGALMAZUNK MAJD, HA NAGYOT AKARUNK MONDANI, HOGY „ANNYIAN VANNAK, MINT AZ INDIAIAK”.

Pillanatokon belül ugyanis India lesz a világ legnépesebb országa, ami a sokkal fiatalabb korfa miatt így is fog maradni legalább az évszázad végéig, a már sokat fejlődött és sokat gazdagodott Kínának pedig a demográfiai leszálló ágba kerülés és az elöregedés mellett már a gazdasági modelljét megalapozó kulturális tényezők változásával is meg kell küzdenie.

(Címlapkép: kiürülhetnek a kínai gyárak, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr4517989362
süti beállítások módosítása