Temetni jöttem Trumpot nem dicsérni

Temetni jöttem Trumpot nem dicsérni

A kampány érdemi része még el sem kezdődött, de a demokraták előnye mérhető, köszönhetően Trump és a COVD-19 együttes pusztításának. Az elnök lépéshátrányban van, ami az amúgy sem megfontoltságáról hírhedt elnököt kapkodásra és hibákra késztette. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az elmúlt két…

Az évtized vágása

Az évtized vágása

A Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottsága kedden 50 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatlábat, amely egy merész kísérlet arra, hogy megvédje az amerikai gazdaságot a koronavírus kitörésével kapcsolatos aggodalmakkal szemben. A múltban összesen hét alkalommal hajtott végre a keddihez hasonló…

Viszlát, Bloomberg!

Viszlát, Bloomberg!

Hiába tornászta fel esélyeit elképesztő, több mint félmilliárd dolláros reklámköltésével Michael Bloomberg, a két nagy, és egyaránt szélre tolódott amerikai párt küzdelmében sosem volt valódi esélye. Trump most már a gazdaság mellett a koronavírus miatt is aggódhat – az influenza félrekezelése még…

Koncertjegyinfláció

Koncertjegyinfláció

Az előadóművészek napjainkban „koncertezési kényszerben” vannak köszönhetően a zenehordozók elmúlt évtizedekben tapasztalt többszörös átalakulásának. A legnagyobbakat persze nem kell sajnálni. Komoly koncertjegyinfláció zajlott a 2010-es években. Mai írásunkban az észak-amerikai koncertpiac elmúlt…

A koronavírus és a kínai turizmus néhány chartban

A koronavírus és a kínai turizmus néhány chartban

Kína az ezredforduló óta a világ legnagyobb utaztató országa lett a nemzetközi turizmusban. Míg 2000-ben mindössze 4,5 millió utazó hagyta el a szárazföldi Kínát utazási célból, addig 2018-ra ez a szám 150 millióra nőtt. Szakértők szerint a 2020-as években ez az utazószám még meg fog duplázódni,…

süti beállítások módosítása