Einstein legfontosabb kérdése, a piac akarata és a harmadik lehetőség

Albert Einstein nem csak a fizikában alkotott világraszóló dolgokat, filozófusként is megállta volna a helyét. Mindenki számára tanulságos lehet megismerni az Einstein által legfontosabbnak tartott kérdést, amit önmagunknak feltehetünk. A tőkepiaci kereskedők számára az egyetlen lényeges dolog azt kitalálni, hogy "mit akar a piac”. Ha mi is ezt akarjuk, akkor nyert ügyünk van. Ha nem tudjuk kitalálni a piac akaratát, akkor pedig még mindig ott van számunkra a harmadik lehetőség.

albert_einstein.jpg

Amikor az idősödő Einstein megérezte, hogy az életéből már nincs sok hátra, levelet írt a korábbi tanítványainak, kollégáinak és barátainak. Úgy döntött, hogy tart a számukra egy utolsó meghallgatást Princetonban. Egy olyan eseményre vágyott, ahol a meghívottak bármit kérdezhettek tőle a munkásságáról, az életéről és a jövőre vonatkozó nézeteiről. Megígérte, hogy minden kérdésre választ ad, legyen az személyes vagy szakmai. Hozzávetőleg 300 ember fogadta el a meghívást, akik közösen úgy döntöttek, hogy tekintettel Einstein korára és állapotára három nappal a meghirdetett időpont előtt már találkoznak a helyszínen. A céljuk a kérdések előzetes megszűrése volt, hogy ne zavarják meg felesleges dolgokkal az idős tudóst, illetve, hogy a legfontosabb kérdéseik hangozzanak el elsőként. Az előkészítő munka első két és fél napjában sehogyan sem tudtak megállapodni abban, hogy mi legyen az első kérdés. A harmadik nap délutánján aztán jött egy briliáns ötlet.

A meghívottak egyike felvetette, hogy magát a bölcset kellene megkérdezni arról, hogy mi a legfontosabb kérdés, amit feltehetnek neki.

Ezzel a huszárvágással feloldották a patthelyzetet. A többség azt várta, hogy Einstein az általa akkor nagy erővel kutatott univerzum egységes elméletével kapcsolatos kérdést emeli az első helyre. A másnapi eseményen – ahol aznap minden valószínűség szerint messze a legnagyobb sűrűséggel fordultak meg a világ legintelligensebb emberei – a moderátor csendet kért, majd Einsteinhez fordult: „Dr. Einstein, az első kérdés, amit meg szeretnénk kérdezni Tőled a következő: Mi a legfontosabb kérdés, amit mi megkérdezhetünk ma?”

A relativitáselmélet atyja gondolkodás nélkül válaszolt: „Barátságos hely-e az univerzum?” Ez nem az a válasz volt, amit a hallgatóság várt, de fogadjuk el Einsteintől, hogy ez a legfontosabb kérdés.

Ha a nagyban gondolkozó és az egész világmindenség egységes elméletét kutató lángelme hezitálás nélkül ezt tartotta a legfontosabbnak, akkor nekünk is fel kell tennünk magunknak a kérdést a saját szűk világunkban: barátságos hely-e számunkra a tőkepiac?

A tőzsdéken ugyanis azt a típusú sikert keressük, ami konzisztens nyerővé tesz minket. Ezen keresésünk célja egy stratégia, ami egyetlen mondatban megfogalmazható:

AKARD AZT, AMIT A PIAC AKAR!

Ez a cél nagyon egyszerű, a megvalósítás azonban sajnos egyáltalán nem könnyű.

Az összes frusztrációnk és veszteségünk forrása ugyanis mindig egy és ugyanaz a dolog. Valamilyen várakozással (elvárással) vagyunk a piac felé, ami nem találkozik a piac akaratával.

Ellenben, amikor azt akarjuk, amit a piac akar, akkor nem frusztrálódunk. Ezzel a megközelítéssel a tőkepiaci kereskedés egy alacsony stresszel járó tevékenység. Maga a befektetés és a spekuláció ilyenkor örömforrás. Ellenben amikor azt érezzük, hogy a kereskedés nem okoz örömöt, akkor tudnunk kell, hogy valamit rosszul csinálunk. Ilyenkor a piac, a mi egyedüli tanárunk mindig pontosan megmutatja nekünk, hogy mit csinálunk rosszul, és hogy hol vannak a hibáink a tevékenységünkben.

Van olyan időszak – nem is ritkán – amikor nagyon nehéz kitalálni a piac akaratát, vagy ha az még kitapogatható is, akkor komoly gondot okoz az ezzel való azonosulás. Egy érett kereskedőnek az ilyen helyzetekre is van egyfajta válaszlehetősége. Immár húsz éve annak, hogy az egyik nagy befektetési bank londoni irodájában az egyik kollégám egy szenzációs tanácsot kapott a helyi kereskedési vezetőtől:

„A TRADER CAN DO THREE THINGS, BUY OR SELL OR DO NOTHING!”

Ez egy egészen kiváló mondat egy nyilván sokat látott piaci szereplőtől. Gyakran feledkezünk meg arról, hogy egy instrumentummal kapcsolatban a vételen és az eladáson kívül rendelkezésünkre áll a tartózkodás lehetősége is. Gyakran ki lehet várni egy jobb piac, illetve egy tisztább képet mutató és jóval kisebb kockázatú beszállási pont lehetőségét.

Én személyesen húsz éve próbálom megtanulni azt, hogy a bizonytalan helyzetekben ne csináljak semmit…

(A fenti Einsteinről szóló történet és a „Want what the market wants” idea is Bill Williams szenzációs Trading Chaos című művéből származik. Címlapkép: Pixabay)

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr5114375703
süti beállítások módosítása