Pontosan öt hét múlva, március 29-én, pénteken, európai idő szerint éjfélkor Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága kilép az Európai Unióból, elhagyja az egységes piacot és a vámuniót.
A Brexit-tel kapcsolatos hírek, vélemények, professzionális elemzések, várakozások, médiatartalmak és politikai megnyilatkozások többsége legalább december óta azt taglalja, hogy a fenti, véresen egyszerű, mindenki által tudott tény nem úgy van, mégsem úgy van, mégsem úgy lesz, mert nem lehet úgy, kell, hogy legyen remény. Hiszen az mégsem lehet, hogy ész, erő, és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy ostoba népszavazás átoksúlya alatt.
A szemünk előtt zajló, napról-napra sötétebb politikai dráma feszültségét az adja, hogy
A BREXITTEL KAPCSOLATOS MEGVALÓSÍTHATATLAN ÁBRÁNDOKAT A LEGTÖBBEN KÉPTELENEK ELENGEDNI. A JÓZAN ÉSZ PRÓBÁL DACOLNI A VALÓSÁGGAL,
a ráció veresége szülte kétségbeesés táplálja a reményt, hogy a rémálomból fel lehet ébredni, a folyamatot vissza lehet fordítani, vagy ha nem, a javát talán akkor is meg lehet úszni, de ha azt sem, hát legalább el lehet halogatni a végtelenségig, az adott pillanatban beláthatatlan ideig.
NEM LEHET.
Az Európai Unió és Nagy-Britannia között minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem zajlanak tárgyalások a kilépés feltételeiről, azok módosításáról, mert az Európai Unió erre nem hajlandó, nem is volt soha, a brit kormány pedig megfelelő felhatalmazás híján nem is lenne képes ilyesmire. Az EU pozíciója a brit kilépést kezelő, fegyelmezetten végrehajtott stratégiájának kialakítása óta változatlan: in is in, out is out. A brit kormány két és fél év esélytelen küzdelem után tavaly év végén aláírta a feltétel nélküli fegyverletételről szóló egyezményt, beismerte, hogy nem tudta megtartani a tagság előnyeit a kilépés utáni időkre, és vállalta, hogy jobb megoldás híján a kiválás gyakorlati következményeit illetően haladékot kér, cserébe pedig aláveti magát az EU kármentésre vonatkozó elképzeléseinek, azaz Nagy-Britannia akár akaratán kívül is a vámunió, Észak-Írország pedig az egységes piac része marad.
Brexit: félúton a tagadás és a beletörődés között
Theresa May állva, harc közben bukik el. A toryk kezdenek szembesülni felelősségükkel, fojtogatja őket a félelem, hogy most tényleg megtörténik, amiért évek óta dolgoznak. Az alkotmányos válsággal fenyegető brit belpolitikai káosz jelenlegi stációja csend és béke ahhoz képest, ami jövő kedd után következik.
Bármennyire is egyértelmű józan elmék számára, hogy ehhez a fajta kármentéshez Nagy-Britanniának még egy nagyságrenddel nagyobb érdeke fűződik, mint az Európai Uniónak, a megalázó fegyverletétel kaotikus állapotokat teremtett a brit belpolitikában. A kormány és annak feje elveszítette maradék autoritását, politikai értelemben paralizálódott, élőhalottá vált, heti rendszerességgel szenved korábban példátlan, megalázó vereségeket a parlamentben.
Brexit – kiben mi lakik?
Mi lehet az oka, hogy a teljes katasztrófával fenyegető megállapodás nélküli Brexit is sok brit politikus számára elfogadható, sőt, akár kívánatos forgatókönyv? A különböző szempontok között egyéni ambíciók, de a nemzeti büszkeség és identitástudat is ott van.
Úton az alkotmányos válság felé
A kormányfő és az ellenzék vezére egyaránt azzal a lehetetlen feladattal birkózik, hogy a Brexit kérdésében tökéletesen polarizálódott pártjukat, parlamenti frakciójukat, választói bázisukat egyben tartsák. Ebbéli, elkerülhetetlen kudarcuk látványos következményekkel jár. Miniszterek lemondása vagy a lemondásukkal való nyilvános fenyegetés mindennapos eseménynek számít. Morzsolódnak a képviselőcsoportok is, ezen a héten hét tory és három munkáspárti képviselő lépett ki a pártjából. Eközben a Brexit mellett elkötelezett, de a saját képviselőjük keménységével nem elégedett tory alapszervezetekben a hivatalban lévő képviselők újbóli indítását lehetetlenné tevő bizalmi szavazásokat készítenek elő, a Munkáspártban pedig a mérsékelt irányzatok képviselői napi szinten indítanak nyílt, de erőtlen támadásokat a pártot balról elfoglaló és kontrolláló pártelnök ellen.
Munkában a Munkáspárt
A brit Munkáspárt olyan zavarba ejtő őszinteséggel mondta el, hogy őket tényleg csak a hatalom érdekli, a Brexit meg legyen, ahogy alakul, hogy az edzett kelet-európai megfigyelő is megnyalja utána mind a tíz ujját.
SZERDÁN A SKÓT NEMZETI PÁRT A BRIT ALSÓHÁZBAN VILÁGOSAN ÉS EGYÉRTELMŰEN MEGISMÉTELTE A SKÓT FÜGGETLENSÉGI NÉPSZAVAZÁS FELMELEGÍTÉSÉRE VONATKOZÓ FENYEGETÉSÉT, A SINN FEIN PEDIG MEGKEZDTE A FELKÉSZÜLÉST AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁG ELSZAKADÁSÁT, AZ ÍR KÖZTÁRSASÁGHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSÁT CÉLZÓ NÉPSZAVAZÁSRA.
Minden a Brexitről szól, Brexiten kívüli kormányzás nincs, nem is lehet, a Brexittel kapcsolatos kormányzati teljesítmény pedig a lehetetlen helyzet okán értékelhetetlen és eredménytelen. Nagy-Britanniában a minimálisan is hatékonynak tekinthető politikai akaratképzési folyamat lényegében leállt,
NEM PUSZTÁN A KORMÁNYOZHATÓSÁG FELTÉTELEI SZÜNTEK MEG, HANEM AZ ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG EGYRE TÖBB ISMÉRVE ÜTI FEL A FEJÉT.
A megalapozatlan remények álmodói természetesen akkor vannak a legnagyobb bajban, ha a reményeik mellé konkrétumokat, technikákat, politikai realitásokat kell rendelniük. Mára összesen két olyan ábránd maradt, amiről éber állapotban is elhihetik, hogy működőképes lehet. A egyik a kormány által megkötött, a parlament által pedig irtózatos többséggel elsöpört kilépési szerződés politikai újraélesztése, a másik pedig a maradni akarók lelkének legkedvesebb opció, a megismételt népszavazás.
A miniszterelnök kétségbeejtő helyzetében megkísérli azt a látszatot kelteni, hogy minden erejével megpróbálja megédesíteni a kilépés ideáját részint kiherélő, részint a súlyos következményeket elhalasztó fegyverletételi egyezményt, miközben tőle magától tudjuk, hogy bizonyos ennek lehetetlenségében. Teszi ezt abban bízva, hogy a bűvös dátum közeledtével talán mégis le tudja tolni a megállapodást elegendő számú képviselő torkán. Mindeddig semmi jele annak, hogy a taktikája működőképes lenne, az őt támogató képviselők száma nemhogy nem nő, hanem inkább csökken.
Az új népszavazás sem működik
A megismételt népszavazás ötletének vannak ugyan támogatói a parlamentben, minden pártban, de saját seregszemléjükre támaszkodva tudhatjuk, hogy távol vannak a többségtől. Népszavazásra természetesen már nincs idő, tehát ez a lehetőség a kilépés elhalasztását igényelné – az EU ebben az egy esetben ehhez biztosan hozzá is járulna, azaz adna néhány hónapot a kampányra és a lebonyolításra, úgy, hogy az EP választásra már végezniük kellene mindennel.
A MEGISMÉTELT NÉPSZAVAZÁS ÁBRÁNDJA ELSŐSORBAN MÉGIS OTT ÜTKÖZIK A VALÓSÁGGAL, HOGY KORÁNTSEM BIZTOS ANNAK EREDMÉNYE.
Ha tartósan masszív többsége lenne már a maradáspártiaknak, akkor az ezt célzó parlamenten kívüli mozgalom előbb-utóbb célhoz érne – erről azonban szó sincs. Így sem a kormány, sem a parlamenti többség nem hajlandó ezt megkockáztatni, márpedig ebben a tekintetben ilyen körülmények között ez a két tényező van.
Az Úr angyalainak az utolsó pillanatban való megérkezésére, a huszonnegyedik órában minden bizonnyal életbe léptetett technikai, logisztikai kármentésen túlmutató csodára építő, alaptalan, végig nem gondolt remények a Brexit kapcsán messzemenően érvényesülnek a pénzügyi piacokon is. Az ebből fakadó kockázatoknak és lehetőségeknek egy külön cikket szentelünk a Concorde blogon, a jövő héten, a visszaszámlálás utolsó hónapjába lépve.
(A Brexittel kapcsolatos összes cikkünket itt érik el.)
(Fotó: Rodin: Gondolkodó, részlet, forrás: Max Pixel)
