A 2020-as rövid Covid-recesszió után 2022 harmadik negyedévében ismét GDP-visszaesést szenvedett el a magyar gazdaság. Ez technikailag (most még) nem nevezhető recessziónak: általában két egymást követő negyedév csökkenését szokás recessziónak tekinteni.
Általános azonban a várakozás, hogy mind a magas infláció, az emelkedő hitelkamatok és gazdaságpolitikai ösztönzők hatásának kifutása, mind a romló külső környezet a magyar gazdaság reálértelemben vetett zsugorodásának irányába mutat a következő negyedév(ek)ben is, sőt, a helyzet várhatóan romlani fog a harmadik negyedévhez képest.
A KSH november 15-én közzétett előzetes statisztikája szerint a harmadik negyedévben a megelőző negyedévhez képest reálértelemben 0,4 százalékkal zsugorodott a nemzeti össztermék. (Ugyanez a mutató a második negyedévben még 0,8 százalékos bővülést jelzett.) A harmadik negyedév teljesítménye az egy évvel ezelőtti időszakhoz viszonyítva még 4,1 százalékos bővülést jelent, de az év/éves mutató is jelzi a drasztikus változást: az első félévben még átlagosan 7,1 százalékkal száguldott a gazdaság.
A magyar gazdaság mutatóit figyelve az infláció következményét láthatjuk az árcédulákon, a munkaerőhiányt az üzletekben vagy a szolgáltatóknál, az ipari termelés alakulását a gyárakban – de a GDP mintha nem jönne sehol szembe az utcán. Mit jelent akkor a gyakorlatban a GDP visszaesése? Ebben a konkrét negyedévben azt, hogy az európai energiaválság miatt is gyengülő kereslet hatását, illetve részben az időjárási viszontagságok által is sújtott mezőgazdaság visszaesését nem tudta kompenzálni az egyelőre még erős teljesítményt nyújtó ipar, azonban belül is különösen az ipari export, valamint részben az építőipar és a szolgáltatások alakulása.
Hosszabb távra előretekintve a nagy kérdés ugyanaz, mint az infláció esetében: átmeneti vagy tartós?
Anélkül, hogy belebonyolódnánk a tartósság precíz meghatározásának problémájába, egy fontos különbségtételt tehetünk: sokan „csak” technikai recesszióra (2 negyedév) vagy legfeljebb a jövő év elejéig tartó visszaesésre (3 negyedév) számítanak.
EZZEL SZEMBEN VANNAK OLYAN VÁRAKOZÁSOK, AMELYEK ENNÉL JOBBAN ELHÚZÓDÓ GDP-ZSUGORODÁST VALÓSZÍNŰSÍTENEK.
Ezt a nézetet osztva jelentős valószínűséget tulajdonítunk annak, hogy a 2023-as év egésze (az éves átlagos GDP-változás) is negatív tartományban lesz, ha nem is feltétlenül nagymértékben. A most már fél éve kétszámjegyű infláció még legalább ugyanennyi ideig, de inkább jövő nyár végéig kétszámjegyű maradhat, miközben az élelmiszerárak száguldás októberben már elérte a 40 százalékot. Ez a hatás tovább erodálhatja a belső keresletet, míg az exporttermékeink iránti kereslet alakulásával kapcsolatban is egyre borúsabbak a kilátások, elég csak az Európai Bizottság legfrissebb, mindössze 0,3 százalékos euróövezeti növekedést előrevetítő prognózisára gondolni.
A már jó ideje képben lévő recessziós várakozások azt a lehetőséget is felvethetik, hogy elég idő van a felkészülésre, hogy ezeket a veszélyeket mérlegelve megfelelő gazdaságpolitikai döntésekkel elkerülhetővé váljon egy hosszabb ideig tartó recesszió. Ez általánosságban jogos felvetés, de a konkrét helyzetben azt látjuk, hogy a magyar gazdaságpolitika mozgástere az idei év második félévére jelentősen leszűkült. A monetáris politika részéről nemhogy a kamatemelési ciklus lassítására nem volt mód, de októberben a jegybank a forint árfolyamának védelmében egy rendkívüli 500 bázispontos kamatemelést hajtott végre, 18 száalékra emelve az irányadó kamatot. A költségvetési politika részéről a 2022-es büdzsé évközi módosításai már jelezték, hogy a hiány 2021 végi, illetve 2022 eleji elszaladása után komoly fogyókúrára kellett fogni a kiadási oldalt, ami mellé még a bevételi oldal hízókúrájára (különadók) is sor került.
Ezeken túl idén egyre nagyobb terhet jelentett a költségvetés számára a növekvő földgázár, az EU-s projektek előfinanszírozása, illetve a növekvő kamatszint és a növekvő szuverén kockázat miatt emelkedő adósságfinanszírozási költség. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy lássuk: fiskális élénkítésre sem lesz sok lehetőség jövőre, különösen, ha a hamarosan nyilvánosságra kerülő átírt 2023-as költségvetési terv is tartani fogja az eredeti 3,5 százalékos GDP-arányos célt, ami érdemben szigorúbb büdzsét jelentene a 2022-eshez képest. Az EU-s pénzek jövőre várt felgyorsuló érkezése természetesen jelentős pozitív hatással járhat a magyar gazdaságra, de az időbeni csúszások miatt ennek érdemi hatása 2024-től kezdheti megjelenni.
20,1%
Stirlitz nem szerette az Inflációt. Az Infláció nem szerette Stirlitzet. Stirlitz és az Infláció nem szerették egymást. Mégis egyre gyakrabban látták őket együtt.
A recesszió tehát nemcsak Stirlitz küszöbére érkezett meg, de a hazai gazdaságba is becsengetett. Arról azonban szó sincs, hogy ez 2022-23-ban kivételes eset lenne. A német gazdaság már 2021 utolsó negyedéve óta a recesszió szélén táncol, negyedévente nullás vagy csupán néhány tized százalékos növekedéssel és egyértelműen recessziót jelző év végi, illetve jövő év eleji várakozásokkal. Az USA már 2022 első felében technikai recesszióban volt, és a második félév enyhe bővülését 2023 első felében újabb technikai recesszió követheti. Szűkebb régiónkban Lengyelország és Románia jó eséllyel elkerülheti a visszaesést a következő két negyedévben, de a recesszió kockázata nem elhanyagolható. Egész Európában alig láthatunk olyan országot, ahol a növekedési előrejelzések átlaga a következő két negyedév valamelyikében elérné az 1 százalékot. Az IMF és számos más nemzetközi előrejelző vagy hitelminősítő már hónapok óta egy globális recesszió növekvő kockázatára figyelmeztet.
A recesszió nem vidám dolog, de ha valami jót szeretnénk keresni a rosszban, talán nem túl cinikus, ha arra számítunk, hogy a recesszió hozzá fog járulni az infláció letöréséhez, bár hazánkban ennek a jelei nagyrészt csak 2023 második felében lesznek érzékelhetőek. Másrészről, miközben a munkanélküliségi ráta emelkedése jellemzően együtt jár a recesszióval, ezúttal a (valószínűleg most is elkerülhetetlen) a növekedését visszafoghatja, hogy a gazdaság legtöbb szektora egy erősen munkaerőhiányos állapotban érkezett a recesszió küszöbére, számos esetben nagy arányban külföldi munkavállalókkal pótolva a hiányt.
Harmadrészt pedig azt is érdemes leszögezni, hogy a recesszió nem azonos a válsággal, még ha utóbbi körvonalai nincsenek is számszerűen kőbe vésve.
Válságkockázatok azért bőven vannak, de ezek közül a jelenleg legveszélyesebbnek tűnőek (háború, európai energiaválság, klímahelyzet, adósságrobbanás) alapvetően nem a recesszió következményei.
De mi a helyzet a befektetéseinkkel?
Az infláció hatásával már többször foglalkoztunk ebből a szempontból, de vajon hogyan készülhetünk a recesszióra? Amellett, hogy a részvényportfóliónkban nagyobb súlyt adunk a gazdasági ciklusoktól kevésbé függő vállalatok papírjainak, hasznos lehet, ha emellé egy kötvényportfóliót is felépítünk. Ebben is érdemes devizák szerint és kibocsátó szerint is (állampapírok, illetve vállalati kötvények) diverzifikálni, illetve a futamidőket a kamatvárakozásainknak és egyéni kockázatvállalási hajlandóságunknak megfelelően beállítani.
Amint a magyar EU-s pénzek újraindulásához szükséges megállapodások megszületnek, a hosszabb futamidejű kötvények vonzereje jelentősen növekedhet, hiszen a megállapodások a magyar kockázati prémiumok tartós csökkenése irányába mutatva lehetőséget adnak majd a Magyar Nemzeti Banknak, hogy csökkentse a rendkívüli intézkedésekkel magasra tornázott kamatszinteket.
Amennyiben lehetőségünk van hozzáférni deviza-, illetve kamatderivatívákhoz is, ezek segítségével kötvényportfóliónk kockázatait rugalmasabban tudjuk finomhangolni, akár anélkül is, hogy már meglévő kötvényeket el kellene adnunk.
(A cikk először a Forbes.hu oldalán jelent meg 2022. november 16-án.)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
