Donald Trump múlt hétvégén feléledő kereskedelmi háborús harci kedve érdemi változást hozott az amerikai és a globális részvénypiacok 2019-es viselkedésében. Ezen a héten – eddig holtversenyben a március eleji esettel – az ...
Vajon mikor verik meg a bankárok a kriptodeviza-kereskedőket?

Talán furcsának tűnik elsőre a címben foglalt kérdés, pláne ha elárulom, hogy Tunkli Dániel kollégám legutóbbi Uber-cikke kapcsán jutott eszembe.
Ez is alátámasztotta, hogy
AZ UBER LEGNAGYOBB VERSENYELŐNYE NEM MÁS, ...
Tudom, mit tettél tavaly nyáron

Több mint 40 százalékkal nőtt öt év alatt a rövid (1-3 éjszakás) repülős utazások száma – derül ki az Eurostat most közzétett adataiból. Miközben az üzleti utak száma szinte minden bontás szerint (utazás eszköze, hossza) ...
Túl a húson
Már az 1999-es elborult részvénypiaci mánia időszakát idézte meg a múlt csütörtökön a húst helyettesítő alternatív termékeket kínáló Beyond Meat nevű cég elsődleges részvénypiaci kibocsátása. Az első kereskedési napon ...
A jegybanki függetlenség végórái
Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan köszönt majd be a következő globális lassulás, azt sem tudhatjuk, hogy miként reagálnak erre a nagy jegybankok, az viszont világos, hogy a monetáris politika jövőjét meghatározó szakmai, akadémiai ...
Brüsszel, a rezsiharcos

Sok vita folyik az EU féle bürokrácia hasznosságáról és olykor a túlzó vagy téves szabályozásról. Erről írtunk is néhány hónapja a bankrendszer vonarkozásában .

De van olyan terület is, ahol az EU szabályozói ...
Fociinfláció
Pár nappal ezelőtt szellőztették meg a hírt, amely szerint világrekord szponzori szerződés megkötése előtt áll a Real Madrid labdarúgócsapata és az Adidas. A Marca spanyol sportújság információi szerint a német sportszergyártó ...
Ha az UBER letarolja a tőzsdét, a világ megérett a pusztulásra
Nincs nyereségük, és nem is látszik hogyan lenne a közeljövőben, cserébe rengeteg szabályozóval és adóhatósággal vesztek össze, miközben nem hivatalos munkavállalóik miatt is egyre több jogi ügyük van. Az eddigi ...
Nincs az a botrány, ami a tőzsdén ártana
A Boeing papírjai az etióp légikatasztrófa ellenére felülteljesítenek a piacon, a Netflix konkurenciát kap, de emelkedik, a Facebook-nál egymást érik a botrányok, közben idén már 47 százalékkal ment feljebb az árfolyama. Ez egy ...
Trump tényleg nagyon keresztbe tehet a magyar gazdaságnak

A világ összes országa közül Magyarországé a harmadik, az amerikai autóimportnak legjobban kitett gazdaság – derül ki a Bloomberg összesítéséből . A hírügynökség azt vizsgálta, hogy az egyes országok GDP-jében mekkora ...
