Jó lett volna sokat vitatkozni arról, hogy jó-e a lakástakarékpénztári rendszer vagy nem. Hasznos-e, kell-e egyáltalán vagy magas-e a támogatás mértéke, és így tovább. A kérdésnek nyilván számos aspektusa van, lehet érvelni mellette és ellene, nem fekete vagy fehér ennek az eszköznek a szerepe. Jó lett volna például a különböző szempontokat egy vaskos hatástanulmány keretei között alaposan mérlegelni.
A dolgok azonban nem így történtek, sokan sok mindent leírtak már erről. Az alábbiakban egy egyébként bizonyosan nem pontos példával szereném illusztálni a lakástakarékok egyik pozitív hatását, a számlaadási kötelezettséget és így a gazdaság fehérítését.
Az egyik, az LTP-rendszer ellen elhangzott ellenérv az volt, hogy a lakosság új lakások helyett nagyrészt felújításra költötte el az így felhalmozott megtakarítást. Azt gondolom, hogy a felújítások alapvetően azt a részét jelentik az építőiparnak, ahol a számlaadás finoman szólva ritka, mint a fehér holló. Az adócsalás aránya mindig ott a legnagyobb, ahol a lebukás esélye kicsi, a potenciális haszon pedig nagy. Egy lakásfelújításnál az utóbbi kapásból a kialkudott összeg 27 százaléka, ami nem kevés. Az ellenőrzésről meg annyit, hogy a NAV-nak nincs pontos nyilvántartása arról, hogy milyen régi a csempe a fürdőben, vagy arról, hogy a szaunát a pincébe épp az egyik haverunkkal építjük hobbiból, vagy egy vállalkozó teszi mindezt feketén. Egy szó mint száz, NAV-ellenőr legyen a talpán, aki egy felújítás során sikeresen fülön csíp egy megrendelőt vagy egy vállalkozót.
A LAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁRI RENDSZER A FENTI HELYZETRE EGYSZERŰ VÁLASZT AD: SZÁMLA NÉLKÜL NINCS KIFIZETÉS, ÍGY MUSZÁJ SZÁMLÁT KÉRNI.
Hasonló a helyzet hitelfelvétel esetén is, de most itt kifejezetten a saját megtakarításból megvalósított felújításokra koncentrálunk. Az alábbi példa kapcsán hangsúlyoznám, hogy nem vagyok adószakértő, így a példa végtelenül egyszerűsítő és nem fillérre pontos.
Gazdag Géza és Finn Feri – egy szaunaépítés lehetséges megoldásai az állami bevételek szempontjából
Van tehát Gazdag Géza, aki úgy dönt, a pincéjébe szeretne egy szaunát, és az építéssel megbízza Finn Ferit. A projekt nettó 983 ezer forintjába kerül. Az első esetben a két ember úgy dönt, hogy feketén intézik ez ügyet. Az állam ebből csak az anyagköltség áfájával számolhat, ha azt nem feketén szerzik be.
A második esetben Gazdag Gézának van egy 4 éves lakástakarépénztári szerződése ami épp most járt le, és a szerződéses összeg véletlenül éppen 1,248 millió forint – ez pont a nettó 983 ezer forint áfával megnövelt összege. Feltételezzük hogy a szauna építésének költsége felerészben anyag, felerészben munkaerőköltség. Annak érdekében, hogy a két példa összehasonlítható legyen az állam szemszögéből, az anyagköltség áfáját kihagyjuk a számításból.
A munkadíj, tehát a nettó összeg fele után az állam megkapja az áfát, ami jelen esetben 133 ezer forint. Ezen felül Finn Feri befizet még 10 ezer forint iparűzési adót. Ha vállalkozó a munkadíj feléből bért fizet, akkor a járulékok miatt nagyjából még 110 ezer forintot fizet az államkasszába. Ha a maradékot osztalékként veszi ki, akkor osztalékadó és társasági nyereségadó formájában befolyik még 55 ezer forint. A fenti esetben az államháztartásba – melynek része az önkormányzati rendszer is – összesen 308 ezer forint érkezik a szaunaépítés után.
A lakástakarékpénztári támogatás az államnak 288 ezer forintjába került, ez esetben nettó 20 ezer forint a nyereség.
HA AZ ÉLŐMUNKA LEGALÁBB A FELÉT TESZI KI EGY FELÚJÍTÁSI PROJEKTNEK, AZ ÁLLAM MÁR NETTÓ NYERT A FEHÉRÍTÉS MIATT A LAKÁSTAKARÉKOKON.
Még abban az esetben is befolyik az államkasszába az áfán, az osztalékon és a társasági adón keresztül 254 ezer forint, ha a vállalkozó a teljes munkadíjat osztalékként veszi fel. Így ez esetben is minimális csak az állam vesztesége.
Ráadásul egyik számításban sincs benne, hogy maguk a lakástakarékpénztárak is fizetnek például társasági nyereségadót, és sok ezer embert alkalmaznak is, akik után szintén fizetnek járulékokat.
Persze a fenti példa torzíthat, és lehetnek olyan esetek amikor az anyagköltség inkább 80-90-100 százaléka egy lakástakarékpénztári szerződés elköltésének. Nekünk erről nincsenek statisztikáink, így lehet hogy a fenti példa nem jellemző a felújítási projektek jelentős részére. Nem tudom, nem tudjuk. De jó lett volna, ha valaki, akinek van megbízható adat a kezében kiszámolja ezt, és így segít a döntéshozóknak meghozni egy felelős döntést.
