Szeressétek az ellenségeiteket!

Jézus Krisztus tanítása örök. Valahol ugyanarról szól, amit egy bécsi pszichiáter felismert a koncentrációs tábor borzalmainak az átélése közben. Kicsit másképpen megfogalmazva az indiai jógik is kiemelten fontosnak tartják ugyanezt az attitűdöt. Napjaink tőkepiaci kereskedője számára pedig megengedhetetlen luxus a negatív érzelmek táplálása valamely piaci szereplő irányába, amit saját rossz példámon keresztül mutatok be. Karácsonyi hangulatú tőkepiaci írás.

szeressetek_az_ellensegeiteket.jpg

„Szeressétek az ellenségeiteket!” – tanította Jézus valamikor 2.000 évvel ezelőtt. Ezt a mondatot mindenki ismeri. Azt már kevésbé, hogy miért kell vagy kellene így tennünk.

Mielőtt az olvasó azt gondolná, hogy így az év végére a blog írója egy kicsit megbolondult, vagy átszellemült a karácsonyi hangulattól, két dolgot szeretnék gyorsan tisztázni. Egyrészt ez a Concorde blogja, tehát tőkepiaci írás következik. Másrészt pedig hiába kereskedek immár több mint húsz éve, még mindig sokat ülök az iskolapadban tanuló traderként. Sokszor sajnos rettenetesen messze állok attól, hogy az itt leírt tanítást alkalmazni tudjam a saját életemben és a saját kereskedési tevékenységemben.

Egy holokauszttúlélő elképesztő emberi tartása

Viktor E. Frankl bécsi neurológus és pszichiáter „…és mégis mondj igent az életre!” című könyvében a koncentrációs táborban átélt tapasztalásait írja le. Frankl 1905-ben született Bécsben. Közel három évet töltött 1942 és 1945 között több koncentrációs táborban. Közvetlen rokonai közül csak a nővére élte túl a második világháború borzalmait. Viktor E. Frankl a világégésben szinte mindent elveszített. Fantasztikus emberi tartásról tanúbizonyságot téve az embertelen körülmények közepette megtalálta azt a három dolgot, amit a nácik végül nem tudtak elvenni tőle.

A haláltáborban Frankl pszichológusként megfigyeléseket végzett önmagán, a rabtársain, a kápókon és a nácikon. Hiába halt meg szinte minden rokona és barátja. Hiába vették el az összes személyes ingóságát és még a nevét is, ő megfigyelte, hogy maradt háromfajta döntési szabadsága:

A NÁCI GÉPEZET MINDEN KEGYETLENSÉGE ELLENÉRE MÉG MINDIG ELDÖNTHETTE AZT, HOGY MIRE GONDOL AZ ADOTT HELYZETBEN ÉS HOGY MIT ÉREZ.

Emellett szabadon dönthetett a rendelkezésére álló minimális szabadidő felhasználásáról is az adott keretek között. Ezt a három döntési jogkörét nem tudták a fogvatartói elvenni tőle.

Megdöbbentő, hogy a szerző milyen szinten mentes a negatív érzelmektől, miközben leírja a haláltábor megrázó és bizarr körülményeit. Hetvenvalahány év távlatából csak meghajolni lehet a könyv szellemisége, a bécsi pszichológus hozzáállása előtt. Megtalálta azt az attitűdöt, amit többezer évvel ezelőtt a jógik és kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztus tűzött ki a tanítványainak egyfajta követendő célként. Ha ugyanis sikerül mentessé válnunk a negatív érzelmektől akkor van esélyünk elérni a lélek zavartalan nyugalmát.

PATANDZSÁLI JÓGASZÚTRÁI SZERINT A MEGFELELŐ ATTITŰDÖT ÉS EZÁLTAL A LÉLEK ZAVARTALAN NYUGALMÁT AZZAL TUDJUK ELÉRNI, HA BARÁTSÁGOSAK VAGYUNK A BOLDOGOKHOZ, RÉSZVÉTTELJESEK A BOLDOGTALANOKHOZ, HA ÖRÖMÜNKET LELJÜK AZ ERÉNYESEKBEN ÉS HA KÖZÖMBÖSEK VAGYUNK A GONOSZ IRÁNT.

De szép lenne így élni…

A piacon is érvényes alapgondolat

Idén augusztus 7-én kerültem a legmesszebb a fentebb említett Jézus, Frankl és Patandzsáli által leírt és gyakorolt attitűdtől a kereskedés során. Ezen a napon döntött úgy Elon Musk, hogy szénné égeti a Tesla részvényeket shortoló befektetők körét. Én rövidtávú kereskedési lehetőséget keresve éppen aznap röviddel az ominózus Twitter-üzenet előtt ültem fel az abban a pillanatban luxus óceánjárónak tűnő rozzant kompra. A pozíciót természetesen zártam egy fájdalmas, de kezelhető stoppal. Az alábbi ábrán az általam 2018. június 12. óta kezelt Accorde Omega Származtatott Részalap eszközértékének az alakulása látható:

szeressetek_az_ellensegeiteket_1.png

A LEGFŐBB VESZTESÉGEM EBBEN A TÖRTÉNETBEN AZONBAN NEM A PÉNZ VOLT. TÖBB NAPRA ELVESZÍTETTEM A SEMLEGES ÉS OBJEKTÍV BEÁLLÍTOTTSÁGOMAT A PIAC IRÁNT.

Emellé az érzelmi állapotom és a világhoz való hozzáállásom is leromlott. Szívem megtelt gyűlölettel, amit Musk és az egész amerikai pénzügyi rendszer iránt éreztem. A reggelente végzett légző és elme lecsendesítő gyakorlataim nem működtek. Egy hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megtaláljam az első használható kereskedési lehetőséget. Addig elment több hajó, amin rajta kellett volna ülnöm. Nem voltam a megfelelő állapotban. Az egész negatív érzelmi helyzetből való kijövetelemet nagyban segítette, hogy kicsit terápiás jelleggel írtam utána kettő posztot a Tesláról. Az elsőből még ki kellett húzni egy Musknak finoman odabökő bekezdést, ám a második már teljesen objektívre sikeredett.

picture

A Tesla, a luxus óceánjáró és a túlzsúfolt rozzant komp

Előbb az akasztás, utána az igazság - a shortosok sokat buktak a Teslával, kialakult az úgynevezett túlzsúfolt ügylet (crowded trade) klasszikus helyzete.

Az eset után – sokadszor életemben – mérleget vontam a negatív érzelmi állapotom által okozott károkról. És csodák csodája sokadszor életemben rá kellett jönnöm arra, hogy a mások iránt táplált negatív gondolataimmal és érzelmeimmel pontosan egy emberrel szúrtam ki: saját magammal. Elon Musk azóta sem viselkedik másképp és az amerikai pénzügyi rendszer működése sem javult meg attól, hogy Jónap Ricsit napokra „elöntötte az ideg”. Egy áldozata volt ennek a történetnek, én magam. Valahol az én kis nyári történetem (is) jól világít rá Jézus örökérvényű tanítására.

KRISZTUS TANÍTÁSÁNAK A LÉNYEGE, HOGY AZ ELLENSÉGEINK IRÁNYÁBA TÁPLÁLT NEGATÍV ÉRZELMEINK VÉGÜL CSAK MAGUNKRA HULLANAK VISSZA.

Ahelyett, hogy a szeretet állapotában boldogan szemlélnénk a világot, amikor gyűlölködünk és negatív érzelmeket táplálunk magunkat marjuk csak meg. Ellenben, ha tudjuk szeretni még az ellenségeinket is, akkor azok istenigazából nem tudnak ártani nekünk.

Természetesen látnunk kell azt, hogy Krisztus tanítása nagyon haladó gyakorlat napjaink földi halandói számára. A Patandzsáli által tanított részvétteljesség az általunk boldogtalannak tartott embertársaink és a közömbösség az általunk gonosznak tartott embertársaink irányába könnyebben működik, bár ez sem egyszerű feladat.

2019-ben még fontosabb lesz megőrzni az objektívitást

Extrém nehezen olvasható tőkepiaci évet várok 2019-re. Kiemelten fontos ebben a környezetben egy kereskedő számára az, hogy ne veszítse el az objektivitását. Nagyon fontos, hogy ne tápláljon semmilyen piaci szereplővel vagy tényezővel szemben negatív érzelmeket.

Donald Trump például jövőre is szét fogja twittelni magát. Minden piaci szereplő életében lesz olyan pillanat, amikor az elnöki kommunikáció kihat pozícióira, amikor ellene megy Trump pillanatnyi akarata.

KERESKEDŐKÉNT FÉL GYŐZELEM AZ, HA TRUMP, MUSK ÉS IDE ÍRHATNÁNK A NEVEK HOSSZÚ LISTÁJÁT NEM TUD „BELEMÁSZNI A FEJÜNKBE”.

Viktor E. Frankl túlélve a második világháború borzalmait végül 92 évesen, 1997-ben halt meg. Pszichoterápiás módszere, mely mindenfajta létezésben, még a leghitványabban is a továbbéléshez való értelmet keresi itt maradt nekünk fantasztikus tanításként. Miként Jézus Krisztus is a valaha élt legnagyobb mesterek egyike. Extrém megpróbáltatásaik közepette is megőrizték az igazi önmagukat. Sem a nácik a haláltáborban, sem pedig a keresztrefeszítők nem tudták megkínozni a gondolati és érzelmi világukat. Nem tudtak ártani nekik.

BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr5014505308
süti beállítások módosítása