Egy kötvénykibocsátáshoz kiadott adatsorban először kerültek nyilvanossagra a szaúdi Aramco pénzügyi számai. A céget eddig is a világ legértékesebb vállalatának tartották, a hosszabb ideje tervezett és többször elhalasztott tőzsdei bevezetéskapcsán a hercegség által várt kétbillió dolláros – azaz kétezer milliárd dolláros – értékeltség megalapozottsága volt a kérdés. Most nem kevesebb derült ki, minthogy a tavaly a messze legtöbb profitot termelő cégről van szó – a Saudi Aramco 2018-ban 110 milliárd dollár nyereséget ért el.
Ez az összeg alig marad el az USA-ban jegyzett, legnagyobb tőzsdei kapitalizációjú cégek profitranglistájának első három helyén álló vállalatok – az Apple, a Google (Alphabet) és a Microsoft – összesített profitjától, és közel egy nagyságrendben van Magyarország éves GDP-jével. És az Aramco ezt az eredmény brutálisan magas, 50%-os adókulcs mellett érte el.
Összeállítottunk még egy listát – tőzsdei értéktől függetlenül – a tavaly legmagasabb profitot elérő vállalatokról, hogy még inkább érzekeltessük a nagyságrendeket. Jól látható, hogy a technológiai vállalatok vannak túlsúlyban, tízből hat tartozik ide, de mellettük az olajszektor is erősen képviselteti magát.
(Címlapkép: Égetni való pénz, Victor Dubreuil 1893-as olajfestménye, részlet. Forrás: Wikipedia)