A Lyft, Uber, Pineterest és Zoom idei IPO-k kapcsán gondolkodtam el rajta: hogyan kerülnek startupok a tőzsdére? Van-e ott helyük? Mikortól tőzsdeérett egy cég?
Mindenek előtt a startupokról. Bár nagyon sokan ellenséges szemmel nézik a startup-őrületet, én azt gondolom, hogy ami történik, az valójában nem startup-őrület, hanem innovációs őrület, aminek pontosan ugyanúgy részesei az óriásvállalatok, a közepes cégek és az induló vállalkozások is.
A BMW is óriás összegeket költ bizonytalan kimenetelű fejlesztésekre, de amikor ők kihoznak egy őrült koncepcióautót 10-100 millió dollárból, azt mindenki természetesnek veszi, hiszen ők “tudják mit csinálnak, és van is rá pénzük”. Amikor viszont egy startup költ el 10-100 millió dollárt valami őrült szolgáltatáskoncepcióra, rögtön az a kérdés, ki adott ennyi pénzt erre a hülyeségre, és hogy gondolják, hogy sikerülhet nekik?
Van pénz, van befektetési gyakorlat, technológiai tudás és marketing
A talán meglepő válasz az az, hogy az elmúlt 20-30 évben elérhetővé vált pénz is, technológia is, szinte bárki számára. Egyrészt a kockázati tőke befektetők kialakították azokat az üzleti, pénzügyi és jogi konstrukciókat, amelyek mellett kezelhetőnek érzik a nagyon gyerekcipőben járó cégekbe történő befektetéseket, akár nagy összegekkel is: viszonylag standard árazási megoldásokat használnak hiszen úgysem lehet megmondani, mi mennyit ér, viszont speciális jogokat kötnek ki maguknak a cég – és persze a gyakori bukás… – feletti erős kontroll érdekében. Másrészt a technológiai tudás is globálisan elérhető lett szinte minden szakterületen, szinte bárki számára, és már nem csak a BMW tud koncepcióautót készíteni. Harmadik tényezőként pedig megjelentek a globalizációnak és a technológiai fejlődésnek köszönhetően minden korábbinál hatékonyabb marketingmegoldások, amikkel a legügyesebbek tényleg nagyon gyorsan váltak az egész világot lefedő cégekké.
A kezdeti fázis tőzsdei befektetőknek kezelhetetlen
Az, hogy ezek a cégek végül a tőzsdén kötnek ki, szerintem kifejezetten örömteli. Új termékek, új piacok, új üzleti modellek válnak elérhetővé a tőzsdei befektetők számára is. Az azonban kulcskérdés, hogy mikor érkeznek meg a tőzsdére. A még kialakulatlan üzleti modellel rendelkező startupok üzleti kockázata ugyanis tőzsdei befektetői szemmel nézve gyakorlatilag kezelhetetlen.
Az előző bekezdésben a startupok és a kockázati tőke viszonyáról azért írtam, mert
AZ, HOGY EGY KORAI FÁZISBAN LÉVŐ CÉGBEN SPECIÁLIS SZABÁLYOK MENTÉN FEKTETNEK BE BEFEKTETŐK, NEM VÉLETLEN. CSAK ÍGY KEZELHETŐ ENNEK A FÁZISNAK A KOCKÁZATA.
Személyesen ismerik a menedzsmentet, havonta találkoznak velük és kapnak részletes jelentéseket, jól ismerik a cég üzleti tervét, rálátásuk van a cégben lévő szaktudásra vagy a cég piaci kapcsolatrendszerére is, valamint sokszor joguk van váratlan helyzetekben átvenni az irányítást. Mindezekkel a jogokkal és információkkal a tőzsdei befektetők nem rendelkeznek.
Amíg nem alakul ki stabil üzleti modell,
AMÍG A STARTUP NEM TALÁLJA MEG, HOGY HOGYAN CSINÁL PÉNZT, ADDIG NEM CSAK A CÉGÉRTÉKET MEGBECSÜLNI BORZASZTÓAN NEHÉZ, DE A TŐZSDEI BEFEKTETŐK TULAJDONOSI POZÍCIÓJA IS VÉGTELENÜL GYENGE LESZ.
Azaz az Uber vagy a Lyft IPO kapcsán szerintem nem is az árazás a legnagyobb akadálya annak, hogy józan gondolkodású befektetők beszálljanak, hanem az, hogy egyszerűen a tőzsdei befektetők eszközrendszere nem alkalmas arra, hogy ebben az életszakaszban kezelni tudja a befektetéshez kapcsolódó kockázatokat. Az árfolyamingadozásukra fogadásokat kötni persze attól még kifejezetten izgalmas játék – ha valaki élvezi az ilyet.
