A Porsche 2003-ban húzott egy merészet: a Cayenne modelljével az addigi sportautógyártó elkezdett SUV-kat is gyártani. A lépés a rajongók szemében felfoghatatlan volt, de a piac őket igazolta. A VW alapokkal megtámogatott, sportos városi terepjáró Porsche logóval – a Cayenne – jól fogyott, az értékesítési számok szépen nőttek.
2014-ben mutatták be a Macan-t, azaz a Cayenne kistestvérét, ami igazi őrületet hozott az értékesítési számokban. Folyamatos várólista jellemezte, gyakorlatilag nem tudtak eleget gyártani belőle. Míg a 90-es évek elején még az éves 20.000 darabos értékesítés volt a jellemző a márkára, addig 2018-ban 256.255 Porsche talált gazdára. 2018-ban a legkeresettebb model a Macan volt a maga 86.031 darabjával, míg a második helyen a Cayenne állt 71.458 darabbal, azaz a két SUV modell a teljes értékesítés több mint 60%-át adta.
Természetesen most is nagyon fontos modell a sportos 911-es (2018-ban 35.573 db), de a cég a sportos városi terepjárókból csinálja a pénzét, ezen van az igazi profit, ezekből lehet mennyiséget értékesíteni. Ezek a modellek már csak azért is fontosak a márkának, mert sok olyan vásárló vesz ilyen SUV-t, akinek előtte soha nem volt még Porsche-ja, azaz sokkal szélesebb vevői kört tudnak így megszólítani.
Ezt a jól felépített stratégiát erősítheti tovább a cég első elektromos modellje is, a Taycan. A még Porsche-szemmel sem olcsó, teljesen elektromos modellre már a gyártás megkezdése előtt 30.000 előrendelés érkezett, a statisztikák szerint pedig a vásárlók fele élete első Porsche-jét rendelte most meg. Ez azt jelenti, hogy a modern meghajtással olyan vásárlókat is meg tudtak szólítani, akiket eddig az erős, de iszákos benzinmotorokkal, vagy a mostanában amúgy sem túl trendi dízel motorokkal eddig nem.
A következő évek slágere pedig még csak most jön, hiszen a Macan alapjaira épülve hamarosan érkezik az első teljesen elektromos hajtású Porsche SUV. Ez már csak azért sem meglepő, hiszen annak ellenére, hogy a vevők számára kiemelten fontos a környezetvédelem, azért a legfontosabb még mindig az, hogy egy trendi luxuscikket vegyenek, mely tökéletesen kifejezi a stílusukat. Ehhez pedig úgy tűnik, jelenleg világszerte az SUV modelleket vagy ennek coupe verzióit keresik. A Porsche további szerencséje, hogy a cégcsoporton belül az Audi már kifejlesztette a saját elektromos SUV-ját, az E-tront, így a Macan elektromosítása szinte gyerekjáték lesz.
Ezekkel az új modellekkel szinte borítékolható, hogy idén is rekord évet zár a márka, ami 2019 első félévében év per év alapon 9% növekedést tudott elérni. Ennek motorja Kína volt, ahol június végéig 28%-kal nőttek az értékesítési számok. Meglátásom szerint a 2020-as év még erre is rátehet egy lapáttal.
(Címlapkép: Porsche Macan Turbo a 2017-es frankfurti autószalonon / Matti Blume, Wikipedia )