Egy jó kérdés néha fontosabb, mint a válasz!

2023 első pár hetét a Microsoft OpenAI, azaz a nyílt mesterséges intelligencia „chat robotja” tartotta lázban. Kipróbálva a rendszert, valóban lenyűgöző a technológia.

microsoft_openai_b.png

Kollégákkal nem állhattuk meg, hogy a piacokról, egyedi részvényekről kérdezzük, melyekre csak azért nem tudott válaszolni, mert csak 2021-ig vannak feltöltve a rendszerébe az adatok. Az viszont már biztos, hogy az AI amerikai orvosi, jogi és gazdasági diplomát (MBA) is szerzett híres egyetemeken.

Tesztelve a ChatGPT-t, az eredmény lenyűgöző volt. Az AI gyorsan, precízen, választékosan és szakmailag is emelt szinten adta meg a kérdéseinkre a választ. Többen elgondolkoztunk, mekkora segítség lett volna, amikor az MBA-n egy beadandót kellett megírnunk vagy akár a szakdolgozatot. Első pillanatban éreztem, hogy ezzel a tempóval és ezzel a lexikális tudással, amivel az AI bír, nem tudnám felvenni a versenyt. Ez első pillanatra elszomorított, hiszen kicsit azzal is szembesültem, hogy mennyire gyorsan tud az ember tudása megkopni, hogy mennyi lexikális tudás válik homályos köddé, melynek már csak elmosódott alakját látom, ha az agyam zegzugaiba kutakodom a válasz után.

Felmerült bennem egy pillanatra, hogy akkor miért is tanultam ennyit az életemben, és mire is elég ez a tudás most.  A válasz pedig az, hogy az elmúlt negyven évem tanulása és tapasztalata segít abban, hogy tudjak jól kérdezni és megértsem a válaszokat. Tovább megyek, abban is segít, hogy tudjam, a válasz helyes-e, hasznos-e. A MBA-n a tanáraim is erre buzdítottak minket. Nem lexikális tudást próbáltak átadni. Egy olyan átfogó tudás birtokába kerültünk, melynek segítségével egy projektet, egy üzleti lehetőséget több szempontból végig tudunk gondolni, és jó kérdéseket tudunk feltenni.

ÉS EZ AZ A PILLANAT, AMIKOR RÁÉBREDÜNK ARRA, HOGY NÉHA A KÉRDÉS FONTOSABB, MINT A VÁLASZ.

Ahhoz is tudással kell rendelkeznünk, hogy a mesterséges intelligenciának jó kérdést tegyünk fel. Hogy a kereső robotba feltett kérdésünkre minőségi választ kapjunk. Éppen ezért gondolom azt, hogy a Microsoft OpenAI nem váltja ki a tanulást, nem helyettesíti a tudást. Viszont a tanítást minden bizonnyal gyökeresen megváltoztatja, pont úgy, ahogy azt az internet tette a maga korában. A Youtube videók alapján nyelvet is tanulhatunk vagy bambulhatunk ki a fejünkből. A döntés a miénk, a rendszer adott, a végeredmény azonban nagyon más lesz.

Az AI felhasználási módját most még megtippelni is nehéz, de az már látszik, hogy az egyszerűbb jogi kérdésektől akár a betegségek kezdeti azonosításában is használják már most is. Fiam életét már biztos, hogy jelentősen megváltoztatja majd az AI. Hogy ebből mit tud majd hasznosítani, milyen távlatokat nyit előtte, az határozza majd meg, hogy milyen készségei vannak, milyen tudása lesz, azaz mennyire tud majd kérdezni és mennyire érti az adott választ, mit tud belőle hasznosítani. Nem utolsó szempont az sem, hogy az ember társas lény, így egy eseményen a társalgás során továbbra is rajtunk múlik, miről is csevegünk.

(Borítókép: Microsoft OpenAI, forrás: Getty Images)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr1018042578
süti beállítások módosítása