Rekordszinten áll a globális gazdaságpolitikai bizonytalansági index. Pillanatok alatt tűnhet tova és bizonyulhat csalókának az elmúlt hónapok nyugalmas emelkedése a részvénypiacokon. Persze a bizonytalanság éppen azt is jelenti, ...

Rekordszinten áll a globális gazdaságpolitikai bizonytalansági index. Pillanatok alatt tűnhet tova és bizonyulhat csalókának az elmúlt hónapok nyugalmas emelkedése a részvénypiacokon. Persze a bizonytalanság éppen azt is jelenti, ...
A márciusi 313 alatti erős szintekhez képest a jelenlegi 328-as szintek már gyengének mondhatóak a historikus adatok alapján. A 2018-as 330-as mindenkori csúcs közelében érdemes megvizsgálni, hogy a mostani gyengülés forint ...
Három nappal ezelőtt az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság engedélyezte Donald Trump számára a Pentagon költségvetéséből történő átcsoportosítást a mexikói határfal építésére. A regnáló elnök vérprofi ...
Hét éve, az adósságválság csúcsán, 2012 július 26-án mondta leghíresebb, “whatever it takes” beszédét Mario Draghi, az Európai Központi Bank leköszönő elnöke. Tényleg mindent megtettek, de Draghi elnöksége alatt már ...
A tanárhiány egyik oka a közgazdaságtan egyik legalapvetőbb törvényében keresendő: a munkerőhiánnyal küszködő versenyszférában öt év alatt 47 százalékkal, azaz közel a másfélszeresére nőttek a bruttó bérek. Egy kezdő ...
Múlt héten jelentett a világ legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata, a Microsoft (a cég értéke jelenleg ezermilliárd dollár felett van, egyetlenként ilyen magasságban a technológiai szektorból is). Egy ilyen behemóttól ...
Érhet-e 500 ezer vagy 2 millió forintot egy edzőcipő? A Stockx nevű online cipőtőzsde napi 2 millió dollár feletti forgalmat generál, a cég értéke pedig a legfrissebb alaptőkeemelés árazásával kalkulálva átlépte az ...
Idén már eddig tízszer annyi sajátrészvényt vásároltak vissza a kínai cégek, mint a teljes 2017-es évben. A szabályozó hatóságok jelentősen megenyhültek tavaly ezzel az ügylettípussal kapcsolatban köszönhetően a kínai ...
“Semmi nem olyan izgalmas, mint a most zajló új-generációs űrverseny, ami legtehetségesebb, legelismertebb ma élő vállalkozókat ragadta magával” – Chamath Palihapitiya, a Facebook korábbi egyik felső vezetője, a Social ...
A magyarok legjobban kereső 20 százaléka 4,4-szor annyi jövedelemmel bír, mint a legrosszabbul kereső 20 százalék – ezt az arányszámot használja az Eurostat a jövedelmi egyenlőtlenség mérésére. A 4,4-as szorzó 2018-as ...