Berúgom az ajtót, belenyomom a tulajdonos fejét a WC-be, majd leülök vele tárgyalni. Átvitt értelemben nagyjából így, a maffiafilmekben látható módszerrel írható le a Donald Trump által követett tárgyalási stratégia, a különbség csak annyi, hogy itt nem egy körzet kábítószer-elosztásáról vagy éppen vendéglátó-ipari bevételeiről folyik az egyezkedés, hanem a globális kereskedelem-politikai rendszer átalakításáról – ez a folyamat „trade-war” néven vált ismertté.
Az elnök által alkalmazott módszerek semmiképpen nem szokványosak, a diplomáciában járatosak számára pedig egyenesen hajmeresztőek vagy éppen csak etikátlanok, mégis úgy tűnik – legalábbis első körben -, hogy akár működhetnek is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne jönnének kemény válaszlépések a kereskedelmi partnerek részéről, egyelőre azonban az USA diktálja a tempót.
A probléma gyökere nyilvánvalóan az USA főbb kereskedelmi partnereivel szemben fennálló óriási külkereskedelmi hiánya, amely a Trump-adminisztráció számára vörös posztó. Számos oka van, hogy ezt miért nem lehet (vagy éppen kell) mesterségesen csökkenteni, illetve miért nem ad teljes képet ez a statisztika, mindenesetre politikai célként elköteleződött Washington a mérséklés mellett.
Az USA főbb céljai a teljesség igénye nélkül a következők:
- Hasonló vámtarifák egy adott termékcsoportra (pl. jelenleg a személyautók vámtétele az USA esetében 2,5%, az EU-ban 10%, Kína pedig 25 százalékot vet ki. Egyes más esetekben az amerikai vámszint magasabb, ezekről jellemzően hallgat az elnök.)
- A piachoz való hozzáférés, szellemi tulajdon védelme (főként Kína esetében).
- Technológiai transzferek előírásának megszüntetése (szintén Kína a fő érintett).
- A NAFTA (Észak-Amerikai Szabad-kereskedelmi Egyezmény) újratárgyalása, nagyobb USA tartalom előírása például az autók esetében.
- A WTO szerződések újratárgyalása.
- Multilaterális helyett kétoldalú megállapodások.
- Irán megbüntetése – ez nemcsak politikai, hanem gazdasági kérdés is
- Egyes nyersanyagok esetében (pl. olaj, alumínium) a globális kereslet-kínálati egyensúly USA felé való billentése.
Ezek a célok, de vajon mik az eszközök? Nézzünk néhány konkrét lépést. Az amerikai pénzügyminisztérium mások mellett szankciók alá vonta Oleg Gyeripaszka orosz milliárdost, illetve az általa kontrollált Rusal nevű alumíniumtermelőt, amely a világ Kínán kívüli legnagyobb ilyen vállalata, megtiltva annak az amerikai pénzügyi rendszerhez való hozzáférést. Ráadásul egy tavaly elfogadott jogszabály értelmében nemcsak a szankciók közvetlen érintettjei, hanem a velük bármilyen szerződéses kapcsolatban álló harmadik fél is szankcionálható, így pl. a Rusaltól alumíniumot vásárló Volkswagen is „lekapcsolható” a dollárban történő számlavezetésről – nem nehéz rájönni, hogy hirtelen senki nem akart alumíniumot vásárolni az orosz cégtől, melynek exportja ezzel le is állt.
Dollár nélkül nincs élet – miért árulják Gyeripaszka repülőgépét?
Mit jelent, és miért működik ennyire hatékonyan, ha az USA valakit lekapcsol a dolláról? Az amerikai szankciók ereje a nemzetközi elszámolási rendben rejlik.
Ezzel az USA két legyet ütött egy csapásra: Gyeripaszka vagyonának leamortizálása mellett az orosz alumínium is kiesett egy időre a piacról, amely pont egybevágott az amerikai alumíniumtermelők megsegítésének szándékával. Kicsit persze sikerült túllőni a célon, a kialakult fizikai alumíniumhiány miatt nem sokkal később enyhített az USA a szorításon, a korábbi júniusi határidő helyett októberig kell majd leépíteni a Rusallal való üzleti kapcsolatokat, illetve amennyiben Gyeripaszka eladja tulajdonrészét, akkor akár enyhülhetnek a korlátozások a céggel szemben.
Ennél is érdekesebb, hogy az orosz válaszreakció, legalábbis a felszínen eddig nagyon enyhe volt, a július 16-ra tervezett Putyin-Trump találkozó pedig alkalmat adhat ezen probléma áttekintésére is. A Kreml világossá tette, hogy a Krímről nem semmilyen körülmények között nem mond le, de minden más kérdésben hajlandó tárgyalni.
A legnagyobb versenytárs Kína
Hasonló dolog történik a globális telekommunikációs eszközgyártó, a kínai ZTE esetében. Az amerikai chipgyártók számára a kormány megtiltotta, hogy termékeiket a ZTE-nek adják el. Emiatt a ZTE működése a cég saját kijelentése szerint „lefagyott”, tőzsdei kereskedését is egy jó időre felfüggesztették. A nála is jóval nagyobb, eredetét a Kínai Népi Felszabadító Hadsereghez kötő Huwaei esetében a cég elleni amerikai nyomozásról jöttek hírek, szintén a szankciós megállapodás megsértésének gyanújával. A cég újabb megbüntetése igazi „hadüzenet” lenne, az most még USA csak egy – eléggé kemény – jelzést küldött. Amerikai politikusok nem is titkolják, hogy a kínai céget szeretnék visszaszorítani, egy szenátor szerint a cél annak 0, azaz nulla százalékos piaci részesedése.
Az USA számára fontos kereskedelem-politikai cél a kínai kereskedelmi aktívum csökkentése mellett az ország technológiai vezető szerepének megőrzése, ezen a területen pedig Kína a legnagyobb versenytársa. Ilyen értelemben
NEMCSAK GAZDASÁGPOLITIKAI, HANEM GEOSTRATÉGIAI KÉRDÉS IS A ZTE SORSA.
A Trump-adminisztráció mégis arról döntött, hogy a cég újbóli piacra engedése egy átfogó kereskedelem-politikai megállapodás részeként megvalósulhat – az elnök ismét csak ilyen módszerekkel tárgyal – , ugyanakkor most a Kongresszus feszített be, a törvényhozók szeretnék a vállalatot teljesen kiírni a piacról, emiatt blokkolni akarják az elnök döntését. Van, aki nemcsak üzletként kezeli ezt a kérdést…
Ami Magyarországnak fontos
Számunkra a legfontosabb , hogy mi lesz az európai és a magyar autóipar USA felé történő exportjával, miután közvetlen és közvetett kivitelünk az amerikai piacra milliárd dollárokban mérhető,
A KECSKEMÉTEN GYÁRTOTT MERCEDES CLA ÉS A GYŐRI AUDI A3 LIMOUSINE LEGNAGYOBB EGYEDI PIACA EGYARÁNT AZ USA.
Trump itt is berúgta az ajtót a 20 százalékos büntetővám ígéretével, miközben környezetéből többen is olyan jelzéseket adnak, hogy ez a tárgyalási stratégia, a meggyőzés része, az elnöktől immár megszokott módszert alkalmazva. Miután azonban az EU bürokrácia jellemzően lassan és nehezen dönt, illetve még a közös álláspont sem kiforrott, ezért könnyen lehet, hogy az elnök először “szétveri a berendezést”, azaz átmenetileg, a gyorsabb meggyőzés érdekében tényleg kiveti a megemelt büntetővámot, annak minden negatív növekedési következményével együtt.
Egy kereskedelmi háború természetesen nem lehet igazi válaszlépések nélkül. Az EU, Kanada és Kína egyaránt az amerikai vámemeléssel hasonló értékű termékcsoportra vetett ki büntetővámot és folyamat tovább is mehet, egy újabb amerikai szigorítás ismét ellenreakciókat hozhat. Ez pedig már a globális gazdasági növekedést is visszafogná – a kereskedelmi háború így vált az első komoly recessziós kockázati tényezővé. Trump keményen akar tárgyalni – de közben mindenki megsérül.
