Az elhízás mára világméretű probléma lett, és az elmúlt évtizedek trendje egyértelműen azt mutatja, hogy a helyzet sajnos várhatóan a következő években sem fog javulni. A fogyasztói társadalom tökéletes táptalaj a probléma folyamatos növekedéséhez, de az elhízás – ha különböző mértékben is – egyaránt érinti a gazdaságilag fejlett és az elmaradottabb országokat, közvetve - társadalmi költségein keresztül - pedig mindenkit.
„Valójában a legtöbb országban az éhezésnél sokkal nagyobb problémává vált a túlzott evés. A 18. században, Mária Antónia francia királyné állítólag azt tanácsolta az éhező tömegeknek, hogy ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot. A mai szegények szóról szóra követik ezt a javaslatot. Miközben Beverly Hills gazdag lakosai párolt tofut esznek fejes salátával és quinoával, a nyomornegyedek és gettók szegényei keksszel, chipsszel, hamburgerrel és pizzával tömik magukat. 2014-ben több mint 2,1 milliárd ember volt túlsúlyos, szemben a 850 millió alultáplálttal. 2030-ra várhatóan az emberiség fele túlsúlyos lesz. 2010-ben az éhezés és az alultápláltság együtt mintegy 1 millió emberrel végzett, míg az elhízás 3 millióval” – ezek a mondatok Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvének az elején hangzanak el, ahol a szerző a holnap rövid történetét igyekszik elmesélni olvasóinak.
Megszakad a szív – rideg számok az elhízás problémájáról
A szaklapok szerint egy harmincas évei elején járó, ülő munkát végző férfinak napi 2200, egy hasonló adatokkal rendelkező nőnek 1800 kalóriát kellene bevinnie, hogy fedezze napi energiaszükségletét és testsúlyát szinten tartsa. Ám a világ jelentős része ennek már a többszörösét fogyasztja el napi szinten. Elhízni pedig drága dolog, nem is feltétlenül csak abban az értelemben, hogy az amúgy 1800-2200 kalória felett bevitt mennyiség kidobott pénz. A túlsúly meghatározza fogyasztási szokásainkat is, amikor élelmiszert, ruhát, autót veszünk vagy akár később, amikor gyógyszerre, egészségügyi ellátásra költünk.
A „The State of Obesity” nevű, az amerikai államokra részletes kutatásokat bemutató jelentés alapján egy generáció alatt, az 1990-es 12 százalék körüli értékről 30 százalékra emelkedett a 2017-re a legalább 30-as testtömeg-indexszel bíró (elhízott) felnőtt lakosság százalékos aránya.
Meg kell említenünk, hogy más statisztikák szerint a helyzet még ennél is rosszabb sajnos, egyes rendszerek 37-38 százalékos arányt hoznak ki erre az össznépi társadalmi problémára.
A jelenlegi helyzet súlyosságában azonban a néhány százalékpontos különbségek a különböző felmérések között már szinte elhanyagolhatóak,
AZ ALIG KÉT ÉVTIZEDES VÁLTOZÁST MUTATÓ TRENDVONALAK IGAZOLTÁ TESZIK, HOGY SOKAN VILÁGJÁRVÁNYRÓL BESZÉLNEK AZ ELHÍZÁS KAPCSÁN.
Az USA hét államában több, mint 35 százalék ez elhízott népesség aránya, Nyugat-Virginia gőzerővel rohan a 40 százalékos szint felé, de a valóság talán még ennél is rosszabb. Az OECD szerint 2030-ra az arány akár az 50 százalékot is elérheti. A felmérés alapján jelenleg a nőknél magasabb a túlsúlyosak aránya, de kimutatták azt is, hogy a kevésbé iskolázottak között két háromszor nagyobb az elhízás esélye, mint a magasan kvalifikáltak között.
A dolog további pikantériája, hogy mindezt a világ olyan fejlett országában látjuk, ahol a szociális háló, a társadalombiztosítás, finoman fogalmazva is önfinanszírozott, így pénztárcába vágó kérdés lenne, hogy az emberek megőrizzék egészségüket, megelőzzék a betegségeket.
“AZ ELHÍZÁS MAJDNEM UGYANAKKORA KÖLTSÉGEKET RÓ A VILÁGRA, MINT A DOHÁNYZÁS ÉS A FEGYVERES KONFLIKTUSOK, NAGYOBB TERHET JELENT, MINT AKÁR AZ ALKOHOLIZMUS, VAGY A KLÍMAVÁLTOZÁS”
– áll a McKinsey Global Institute még 2014-ben megjelent tanulmányában, amely megállapította azt is, hogy nincs olyan egyetlen intézkedés, mely egyértelműen sikeres lenne az elhízással szemben. Fenntartható változások-intézkedések összefüggő láncolata segíthet a társadalmi költségek mérséklésében – ezekben éppúgy benne van az oktatás vagy a marketingszabályozás átalakítása, mint a mozgásra ösztönző, azt támogató városfejlesztés.
A költségeket egy társadalom fizeti!
A The State of Obesity szerint az egyik legelterjedtebb elhízással és helytelen táplálkozással összeköthető betegség a cukorbetegség, mely az Egyesült Államok lakosságát nagymértékben veszélyezteti. Nyugat-Virginia államban a felnőtt lakosság 15 százaléka szenved diabéteszben.
A mértékénél a növekedés üteme még aggasztóbb, az elmúlt 20 évben gyakorlatilag megduplázódott cukorbetegek aránya, és a felmérések szerint 2050-re ez akár odáig fajulhat, hogy minden harmadik felnőtt cukorbeteg lesz az Egyesült Államokban. A betegség, mely a hetedik az elhalálozáshoz vezető okok között, évi 245 milliárd dollár kiadást jelent, ha az orvosi költséget és a munkából való kiesés költségét is figyelembe vesszük. Ez az USA GDP-jének több, mint 1,25 százaléka.
Amerikában már azt is elkezdték mérni, hogy a túlsúly által csökken a dolgozók produktivitása, így csökken a termelékenység, amely számítások szerint évi 506 dollár kiesést jelenthet dolgozónként.
A TÚLSÚLYOS FELNŐTTEK EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSA 42 SZÁZALÉKKAL TÖBBE KERÜLHET, MINT EGY NEM ELHÍZOTT POLGÁRÉ.
A sürgősségi osztályon mellkasi problémákkal jelentkező betegek gyógyítási költsége 41 százalékkal magasabb, ha súlyosan elhízott, de 22 százalékkal magasabb már akkor is, ha csak túlsúlyos a páciens, mint normál testsúlyú betegek esetén.
Érdekes megvizsgálni az egészségügyi kiadásokat is az elmúlt közel hatvan évben. A statisztika azt mutatja, hogy 1960-ban még csak a GDP 5 százalékát költötték erre nemzet szinten, addig 1990-re ez a szám már 12,1 százalék volt mostanra pedig már meghaladja a 18 százalékot.
Egyértelmű tehát, hogy az elhízás drága mulatság, ezért az USA is a megelőzésre próbál fókuszálni. A New York Academy of Medicine és Trust for America’s Health nevű szervezet közös tanulmánya már 2008-ban is kimutatta, hogy ha személyenként 10 dollárt költünk arra, hogy tudatosítsuk az emberben a mozgás fontosságát, hogy növelje a fehérje bevitelt vagy felhagyjon a dohányzással, akkor minden egyes dollár 5,6 dollár megtérülést hoz.
Alabama államban az elhízás járványszerű elterjedésének fékezésére 2008-ban az is felmerült már, hogy akik túlsúllyal küzdenek az állami alkalmazottak között, magasabb egészségbiztosítást kell fizessenek, hiszen extra terhet ró az ápolásuk az egészségbiztosítási rendszerre. A rendszer mindemellett igencsak megengedő lett volna, hiszen amíg a 30 feletti érték az elhízás, a 40-es érték pedig a súlyos elhízás alsó határa, addig a dolgozóknak „csak” 35 alá kellett volna fogyniuk.
A fentiekből is látszik, hogy a túlsúlyról már, nemcsak mint esztétikai kérdésről kell beszélnünk, hanem mint gazdasági problémáról is. Habár a statisztikák a felnőtt lakosságot reprezentálják, ne áltassuk magunkat, a következő generáció, a jelenkor gyermekei sincsenek jobb kondícióban és a körülményeik sem változtak: a tendencia jelenleg tovább romlik, egyre gyorsabban terjedő „járványról” beszélünk. Ezért lesz a következő évtizedek kiemelt, világszintű egészségügyi és gazdasági projektje az elhízás visszaszorítása.
(A cikk a Concorde Iránytű magazinjának októberi számában jelent meg, online felületen pedig először az Index Pénz beszél rovata közölte.)
