A brit miniszterelnök az eheti vereségek után lényegében gépről lélegezteti saját magát, politikai értelemben élőhalott – a pozíciója még megvan, cselekvőképessége már nincs. A tory frakció bizalmi szavazásán a képviselők 37%-a szavazott ellene, azaz pontosnak bizonyultak azok az értesülések, melyek szerint a saját pártjában is meghaladja az egyharmadot azok aránya, akik az EU-val megkötött, előre tudhatóan életképtelen Brexit-egyezmény leszavazására készültek.
Brexit: a remény hal meg…
Kedden a brit parlament leszavazza a kormány és az EU által aláírt szerződéstervezetet, May megbukik, de jöhet egy újabb instabil tory kormány. Márciusban Brexit megegyezés nélkül, az utolsó pillanatban az EU bizonyos halasztások engedélyezésével enyhíthet a károkon. Ez ma a reális forgatókönyv.
A megaláztatások Brüsszelben folytatódtak, hiszen May az otthoni vesszőfutást lényegében kénytelen volt úgy felfogni, mint egy mandátumot a kilépési szerződés újratárgyalására, tökkelütött idiótának tettetve magát, mintha nem tudta volna pontosan, hogy ez lehetetlen. Az EU vezetőivel folytatott egyeztetésein nem is történt semmi, ami megcáfolta volna a borítékolható kudarcra vonatkozó várakozásokat.
MIND TARTALMILAG, MIND A RETORIKÁT TEKNTVE A LEHETŐ LEGMEREVEBB FOGADTATÁSBAN RÉSZESÜLT, AZ EU MINDEN LEHETSÉGES MÓDON VILÁGOSSÁ TETTE, HOGY A SZERZŐDÉS SZÖVEGE MÁR NEM VÁLTOZHAT, A MELLÉKELT POLITIKAI NYILATKOZATBA SZÍVESEN BELEÍRJÁK MÉG, HOGY AZ EU JÓHISZEMŰEN FOG HOZZÁÁLLNI A BRITEK ÁLTAL VÁLLALT KÖTELEZETTSÉGEKHEZ, DE ENNÉL TÖBBET NEM AKARNAK ÉS NEM IS FOGNAK TENNI.
A hírek szerint az eddig udvarias, bizonyos mértékig empatikus stílus is megváltozott May-jel szemben, az Európai Tanács csütörtök esti megbeszélésén a 27-ek vezetőinek jelentős része ingerülten és értetlenkedve reagált a brit miniszterelnök szánalmas esdeklésére, amelyben May állítólag következetesen kerülte a konkrétumok megfogalmazását.
Úgy tűnik még ennél is van lejjebb
A kollektív megbolondulás örvénye egyre mélyebbre rántja a brit belpolitikát, kijózanodásnak semmi jele, éppen ellenkezőleg: a maradáspárti politikusok és aktivisták is belegabalyodtak az irracionalitás hínárjába. A népszavazás megismétlése, amit követelnek, túl azon, hogy politikai nonszensz, egyáltalán nem feltétlenül hozna „jó” eredményt, a közvélemény megosztottsága alig változott a Brexit kérdésében az elmúlt három évben. Erre is van gyógyszere Tony Blair volt miniszterelnöknek, aki régóta kampányol a megismételt népszavazás mellett, ezt a javaslatát most kiegészítette egy az EU felé(!) irányuló felhívással, mely szerint az EU-nak is meg kellene ígérnie olyan reformokat, amelyekkel vonzóbbá teheti magát a jelenleg kilépéspárti brit választók szemében…
Ez már tényleg egy klinikai pszichológiai értelemben definiálható tudatállapot, mellesleg mintha már hallottuk is volna ezt valahol. A szép emlékű, bárgyúságával történelmet író David Cameron fenyegette az EU-t azzal, hogy ha nem reformálja meg magát úgy, ahogy Nagy-Britannia óhajtja, akkor ő olyan népszavazást ír ki a kilépésről, hogy a fal adja a másikat. Az egész baj abból lett, hogy a nyomorult EU oktalanságában és tehetetlenségében nem ijedt meg eléggé őfelsége akkori kormányától, így aztán Cameron kiírta a kilépésről szóló népszavazást, amelyen ez a tehetséges, józan, birodalomépítő államférfi – logikusan – a maradás mellett kampányolt.
A jó ötletekből sosem elég
A maradás mellett kampányoló miniszterelnökökből eddig sem volt hiány, mint tudjuk, a hivatalban lévő is ilyen volt, és úgy látszik, mára tényleg ő maradt az egyetlen, aki érti a helyzetet, de ez persze nem változtat semmin. A jó ötletek meg csak úgy áradnak, a Sinn Fein vezetője a héten gondolta úgy, hogy mind May-nek, mind Leo Varadkar ír miniszterelnöknek elmondja, hogy szerinte ideje volna népszavazást tartani Észak-Írország Nagy-Britanniából való kiválásáról, és Írországhoz való csatlakozásáról, élve a Belfasti egyezmény adta lehetőséggel. Innovatív megoldási javaslat az ír-észak-ír határ kérdésre, ez vitathatatlan, hiszen ha az Ír-sziget északi csücske nem lenne Nagy-Britanna része, akkor a kilépési szerződés leginkább elfogadhatatlan passzusaira nem is lenne szükség, Little Britain sokkal könnyebben kiléphetne az EU-ból, mint ez a nagyobb változat. Hát még akkor milyen diadalmasan szelhetné a habokat az angol-wales-i mentőcsónak, ha az akadékoskodó skótokat is sikerülne ott felejteni az EU süllyedő hajóján!
Ám ne tréfálkozzunk a más baján, nézzük inkább, mit beszél mostanában a mindig bölcs és felelősségteljes Boris Johnson, és az aranyszájú, megfontolt Nigel Farage. Johnson néhány napja nyilatkoztatta ki, hogy szerinte a kilépési szerződés parlamenti elutasítása olyan erős fegyvert ad majd May kezébe, amit az EU nem hagyhat majd figyelmen kívül. Úgy látszik, nem jár össze a külügyminisztériumban a keze alá dolgozó volt kollégáival – vagy ugyanúgy nem ad a szavukra, ahogy külügyminiszterként sem alázta meg magát azzal, hogy a valósággal foglalkozzon.
de a nagy szavakból sem
Farage úr pedig továbbra is ott melegszik Strasbourg-ban, európai parlamenti képviselőként, megbecsüli magát, tiszteletdíjából és költségkeretéből remélhetőleg okosan félretesz, ami igen helyes, tekintettel arra, hogy pártja, a UKIP kissé megsemmisült az elmúlt években, folyamatosak a botrányok, lemondások, lemondatások, a Brexit sikersztoriként való értékesítésével is gondok vannak a politikai piacon, így nem csoda, hogy az idén májusi helyi önkormányzati választásokon a UKIP az addig országszerte birtokolt 126 helyi képviselői mandátum helyett már csak három (3) körzetben győzedelmeskedett – a 97,6%-os visszaesés egyetlen választás alatt tökéletesen illik a történelmi szituációhoz.
Farage pár hete gúnyosan gratulált Michel Barnier-nek, az EU Brexit főtárgyalójának, hogy nagyszerűen kipréselte a szuszt Nagy-Britanniából, nem is csinálhatta volna jobban, a héten pedig azt találta mondani, hogy May eheti eredménytelen beszélgetései az EU-s vezetőkkel jól demonstrálják a brit tárgyalási pozíciók teljes kudarcát.
Ezzel maradéktalanul egyet lehet érteni, valóban, ahogy korábban több alkalommal részleteztük, a tárgyalási pozícióval volt itt a gond, nevezetesen az, hogy nem volt, nem lehetett brit tárgyalási pozíció.
A KILÉPÉS AZ KILÉPÉS, TETSZETTEK VOLNA HÁROMIG, VAGY LEGALÁBB KETTŐIG ELSZÁMOLNI, MIELŐTT ÖSSZEHOZTÁK.
May szükségszerű bukása miatt a tory-k fő gondja az utódlás fegyelmezett végrehajtása lesz a következő hetekben, hónapokban, megelőzendő, hogy Jeremy Corbyn számára elérhető közelségbe kerüljenek az előrehozott választások. Ha valamiben, hát ebben alighanem teljes lesz az egyetértés a kormánypárti képviselők körében. Londonban ezzel együtt forró lesz a tél.
