A teljes gazdasági összeomlás után a héten újra utcai zavargások törtek ki Venezuelában, és teljes politikai káosz is kialakult: a világ egyre több országa – élen az USA-val – ismeri el a Hugo Chavez 2013-as halála óta a rendszert még teljesebb diktatúrává alakító hivatalos elnök, Nicolas Maduro helyett az elmúlt években a jogköreitől megfosztott parlament ellenzéki elnökét, Juan Guaidót.
A nyáron elsősorban az olajár alakulásával összefüggésben már foglalkoztunk a venezuelai helyzettel, ahogy akkor is írtuk, a helyzet abszurditásának egyik összetevője, hogy az olajvagyona alapján Venezuela a világ leggazdagabb országa lehetne. Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb bizonyított olajkészletével, mintegy 300 milliárd hordónyi gazdaságosan kitermelhető olaj áll rendelkezésükre. A politikai átrendeződés, a külföldi befektetők elrettentése, a karbantartások elmaradása és az olajbevételek államilag dotált árakra való felhasználása – ezzel a bevételek ellenére folyamatosan magas költségvetési hiány és növekvő államadósság jellemezte az elmúlt tíz évet. A kitermelési kapacitás – a költségek növekedésével párhuzamosan – pedig drasztikusan esett – az állami olajvállalat, a PDVSA 1998-ban 46 ezer munkavállalóval 3.4 millió hordó olajat termelt naponta, 2018 nyarán 140 ezer dolgozó alig volt képes napi 1.4 millió hordó olaj kitermelésére.
Az olajár esése tovább csökkentette a bevételeket, az országban az egy főre jutó GDP közel a negyedére esett vissza:
Az infláció pedig a korábban sem alacsony, kétszámjegyű szintekről tavaly már az ezerszázalékos ütemre váltott:
Ezzel párhuzamosan az elmúlt években is jelentősen romlott a közbiztonság, miközben Venezuela már korábban is a világ legveszélyesebb országai között volt.
Összehasonlításképpen: az EU-ban éppen a magyarországi gyilkosságok száma számít magasnak, nálunk tavaly 100 ezer lakosra két emberölés jutott, számos tagállamban egy körül mozog a mutató.
(Címlapkép: Nicolas Maduro, Venezuela elnöke, forrás: Wikipedia)