Látványosan felülteljesíthetnek idén a török piacok – ez egy lehetséges hozadéka annak a forgatókönyvnek, melynek esélyei emelkedtek azután, hogy Erdogannak be kell látnia: nem sikerült Putyinnal a fenyegetésekkel terhelt mosolydiplomácia, Ankara elveszítette a háborút Oroszországgal (az orosz-iráni szövetséggel) szemben. Erdogan kényszerből ugyan, de újra a nyugat felé fordulhat, és a NATO-val való kapcsolatának stabilizálására törekedhet. És ha nem is ingyen és érdek nélkül tesz így, ha a folyamat egy kicsit is tartósnak és hitelesnek bizonyul, abból a piacok profitálhatnak.
Az elmúlt néhányszáz év tizenvalahány orosz-török háborúja közül az éppen soron lévő forduló egyik legfontosabb következménye az lehet, hogy Törökország valamelyest helyreállítja az elmúlt években megromlott, elrontott, leépített nyugati kapcsolatait. Ennek pozitív gazdasági, piaci eredményei is kétségkívül figyelemre méltóak lehetnek, az euro-atlanti biztonsági architektúra geostratégiai nyeresége azonban ennél is sokkal fontosabb – távolodik Törökország teljes elvesztésének, kiválásának fenyegető lehetősége.
A Szíria felosztásáért folyó iráni-orosz-török háború a végéhez közeleg, az iráni-orosz szövetség győzelme már jó ideje nem lehet kérdéses. A török háborús politika lényege ennek megfelelően a kármentés. Ennek fő eleme egy Törökországgal határos zóna megszállva tartása, amely elengedhetetlenül szükséges a török pártfogás alatt harcoló szíriai milíciák fizikai túlélésének biztosításához, és a teljes arcvesztés elkerüléséhez. Ez alkalmas lenne arra is, hogy megakadályozza az orosz-iráni vazallusként új életet kezdő Asszad-rezsim teljes konszolidációját, nyitva tartva a lehetőséget egy későbbi, újabb próbálkozásra. Emellett a megszállt terület kiváló bázisa az Ankara számára hagyományosan kiemelten fontos, a tömbösen elhelyezkedő kurd lakosság szétszórását, elűzését, ellenálló képességének felőrlését, hogy ne mondjuk, kiirtását célzó hadműveleteknek.
Nem sikerült Putyinnal a (vicsorgó) mosolydiplomácia
Erdogan Putyinnal való barátkozása, vicsorgó mosolydiplomáciája semmilyen eredményt nem hozott. A gázvezetékek építéséről, atomerőmű létesítéséről, rakétarendszerek vásárlásáról szóló szerződéseket Oroszország köszönte szépen, de a szíriai hadszíntéren a brutálisan, mindenféle emberiességi szempontra tekintet nélkül alkalmazott, nyers katonai erő döntött, ahogy ez általában lenni szokott. A diadalmas orosz-iráni koalíció, a maga előtt hajtott helyi illetőségű, ágyútölteléknek használt csapatok hátán, összezsúfolódott menekülteket, jobbára nőket és gyerekeket bombázva, Erdogan számára megalázó módon túlhaladottnak nyilvánította a kialkudott zóna megtartását számára lehetővé tevő korábbi megállapodást.
Erdogan azonban úgy döntött, hogy nem hátrál egy métert sem. Ettől a ponttól két választása volt: vagy beleáll a közvetlen háborúba a szíriai orosz erőkkel, és beveti a török fegyveres erők akkora tömegét, ami garantáltan elégséges lett volna a feladat megoldásához, ugyanakkor rettenetes kockázatot vállalva ezzel a jövőre nézve, vagy előkapja a régi barátok telefonszámait, és újra felfedezi, hogy ő tulajdonképpen NATO tag. Szerencsére a második opciót választotta.
A LÍBIÁTÓL EGYIPTOMON ÉS A PALESZTIN TERÜLETEKEN ÁT SZÍRIÁIG ÉS IRAKIG KOMOLY AMBÍCIÓKAT DÉDELGETŐ TÖRÖK HATALMI POLITIKA, AMELY ÉVEKEN ÁT LÁTVÁNYOSAN TÚLTERJESZKEDETT A VALÓS KÉPESSÉGEIN, A SZÍRIAI FIASKÓVAL FORDULÓPONTHOZ ÉRT AZ ÚJRATERVEZÉST ILLETŐEN.
Ingyen nem lesz a NATO jó pajtása sem
Az, hogy Törökország az ősi ellenséggel, azzal az Oroszországgal szemben maradt alul, amely ismét deklaráltan a NATO legnagyobb biztonsági kihívásainak forrása, a nyugati orientáció erősödése, legalább részleges gyógyulása szempontjából kifejezetten szerencsés körülmény. Erdogan azonban nem fogja olcsón eladni magát, nem fogja ingyen adni a köpönyeg megfordítását, hiába a legsúlyosabb kényszer viszi rá éppen. Az európai és amerikai döntési központokban ezt nem is fogják elvárni tőle, ellenkezőleg, örülnek, hogy ha máshogy nem, akkor így, de valahogy visszakapják felmérhetetlen geostratégiai fontossággal bíró szövetségesüket. Fizetni fognak, amennyit és ahogy csak kell.
Ha Erdogan felmondja az orosz légvédelmi rakétarendszerre szóló szerződését, máris megszabadulhat az amerikai szankcióktól, a kétségkívül iszonyatos humanitárius katasztrófahelyzet kezelése pedig oknak és ürügynek is kiválóan alkalmas egy újabb, jelentős európai pénzinjekcióhoz, ami igencsak jól jön majd a koronavírus okozta globális lassulás, és a járvány által padlóra küldött, a török gazdaságban nagyon fontos idegenforgalom agóniája közepette. Mindez pedig
A POLITIKAI SZÍNHÁZ KÜLSŐSÉGEIVEL EGYÜTT ÚJRA FELBÁTORÍTHATJA A TÖRÖKORSZÁG IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ REÁLGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BEFEKTETŐKET,
a líra háborús hirek által katalizált, a közelmúltban látott gyengülése ebben sokkal inkább előny, mintsem hátrány.
Jogállam messze nem lesz, de a török piacot érdemes figyelni
Természetesen Erdogan mindettől nem lesz a nyugati politikai mintázatok lelkes híve, demokrata, a jogállamiság elkötelezettje, játszott ugyan ő már olyat, sokáig, ügyesen, sikeresen, de erre már nincs szüksége.
ERDOGAN KÍMÉLETLENÜL URALKODÓ, KIZÁRÓLAG A HATALMI ÉRDEKEI ÁLTAL VEZÉRELT AUTOKRATA MARAD, DE MINDEN ELLENKEZŐ HÍRESZTELÉSSEL ELLENTÉTBEN A NYUGATI NAGYHATALMAKNAK EZZEL AZ ÉGVILÁGON SEMMI BAJUK NINCS,
nem is volt, nem is lesz, feltéve, hogy a külpolitikájában hajlandó több alkalmazkodóképességet tanúsítani.
Az azonban mindenképpen kérdéses, hogy Erdogan meddig és milyen mértékben tartja szükségesnek a nyugati orientáció helyreállítását. Bár a pénzügyi piacokon természetesen még sokáig a koronavírus járvány fogja uralni a kockázatvállalási hajlandóságot, ami nem csoda, hiszen egyelőre fogalmunk sem lehet ennek reálgazdasági hatásairól, de ha Törökország „visszatérésének” folyamata egy kicsit is tartósnak és hitelesnek bizonyul, akkor a török befektetési eszközök az év hátralévő részében látványosan felülteljesíthetik a feltörekvő piacok átlagát.
(Címlapkép: Valeriy Opisov / Flickr)
