Kanada kötvénykibocsátással is támogatja Ukrajnát

„Ukrán szuverenitási kötvény” (Ukraine Sovereignty Bond) néven fog néhány nap múlva kibocsátani egy új kötvénysorozatot a kanadai kormány. Annyi mindenki mond annyi mindent, hogy mi erkölcsös és mi célszerű Ukrajna megsegítését illetően, a tömeggyilkos, barbár orosz agresszió elleni védekezést támogatandó, hogy talán nem haszontalan időnként szót ejteni a segítség pénzügyi-technikai formáiról is.

kanadaukrankotveny_b.png

A november végére tervezett kanadai kötvénykibocsátás egyelőre éppen a technikája, és nem a volumene miatt érdekes, az Ukrajna túlélését, önvédelmét támogató pénzügyi források léptékéhez képest az ezen keresztül adott finanszírozás nem jelentős. Az erkölcsi üzenete annál fontosabb.

A kötvényt tehát a kanadai kormány fogja kibocsátani, kanadai jog alatt, kanadai dollárban. A kibocsátás tervezett mennyisége 500 millió kanadai dollár. Aki megveszi, annak a kanadai állam tartozik majd. Legkisebb megvásárolható egysége 100 kanadai dollár, éppen azért, hogy bárki vehessen belőle, aki támogatni szeretné Ukrajna védelmi erőfeszítéseit. A hozamát a piac fogja beállítani, nincs speciális kamatozása, hozzávetőleg tehát annyi lesz, mint a többi kanadai államkötvényé. A futamideje nem egészen 5 év, 2027-ben fog lejárni, a célja szempontjából nevezetes napon, augusztus 24-én, az Ukrán Függetlenség Napján. Évente kétszer fizet kamatot, a névértékét egy összegben, a lejárat napján fizeti vissza. Technikailag tehát semmi különös.

DE HA MEGGONDOLJUK, MIRŐL VAN ITT SZÓ TULAJDONKÉPPEN, AKKOR RÖGTÖN LÁTSZIK, HOGY MILYEN ERKÖLCSI TALAPZATON NYUGSZIK EZ A KONSTRUKCIÓ.

Lényegében Kanada adósodik el Ukrajna érdekében. A pusztító háborútól szenvedő Ukrajnának természetesen nincs lehetősége arra, hogy külföldi devizákban, piaci viszonyok között, kifizethető, elfogadható hozamszintek mellett vegyen fel hitelt az ország pokoli körülmények közötti működőképességének fenntartására és katonai védelmére, az orosz megszállás alatt szenvedő területeinek felszabadítására.

A kanadai kormány az egyéb csatornákon folyósított segélyezés mellett ezzel a kötvénnyel tehát a befektető és Ukrajna közé áll, átveszi a kockázatot a befektetőtől, Ukrajna fizetésképtelensége esetén a befektető ugyanúgy a kanadai kormánytól kapja meg a kamatokat és a kötvény névértékét, mintha Ukrajna képes lenne rendezni a tartozását. A kötvény kibocsátásából származó pénzt a kanadai kormány azonnal átutalja Ukrajnának arra az IMF-nél vezetett számlájára, amelyet még áprilisban hoztak létre a segélyezés technikai lebonyolítására – egyébiránt a számla létrehozásában is élen jártak a kanadaiak a kezdeményezőkészségükkel.

Ukrajna arra használja az összeget, amire szükségesnek látja, és ugyanezen a csatornán keresztül vállalja a törlesztést a kanadai kormány felé. Az ukrán kötelezettség azonban egyelőre tisztán jogi, és nem technikai természetű, ugyanis van itt egy csavar a végére.

Kanada, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Japán, Franciaország, és Németország önkéntesen felfüggesztettek minden olyan pénzügyi kötelezettséget, amelyet Ukrajnának kellene megfizetnie a felsorolt államoknak. Az új kanadai államkötvényre ez ugyanúgy vonatkozni fog, annak ellenére, hogy csak most fogják kibocsátani. Ez azt jelenti, hogy egyelőre Ukrajnának nem kell megkezdenie az így kapott hitel törlesztését, kamatainak fizetését, miközben a kanadai kormány természetesen fizetni fogja a kamatokat a kötvények tulajdonosainak. A de facto kezességvállalás tehát úgy történik, hogy évekre előre tudható, hogy a kezesnek biztosan helyt kell állnia az adós helyett.

Ez a garanciavállalással olcsóvá és elérhetővé tett hitel az egytizede lesz a Kanada által Ukrajna önvédelmére az idei évben biztosított forrásoknak, hiszen 2 milliárd kanadai dollárnyi, vissza nem fizetendő segélyt már átutaltak és felhasználtak, és rendelkezésre bocsátottak 2,5 milliárd kanadai dollár értékű katonai, humanitárius, műszaki-technikai segélyszállítmányt.

MÉGIS, EZ A TÉTEL, AMELY KANADAI POLGÁROK SOKASÁGÁNAK TESZI LEHETŐVÉ, HOGY AZ UKRAJNA VÉDELMÉHEZ VALÓ HOZZÁJÁRULÁST NEMZETI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYKÉNT ÉLHESSÉK MEG, ERKÖLCSILEG TALÁN TÖBBET ÉR AZ ÖSSZES TÖBBINÉL.

(Címlapkép: Előre Ukrajna, forrás: Seth)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr9917987034
süti beállítások módosítása