Tovább vergődhet az Aston Martin

Ha valami egyedit árulsz, prémium felárral, akkor nagy baj nem lehet, gondolhatta az Aston Martin. Tankönyvekbe illő rossz példa azonban az ikonikus brit márka szűk ötéves tőzsdei (le)szereplése, mely a kibocsátás óta 96 százalékot vesztett értékéből.

atsonmartin3_b.png

Az Aston Martin megpróbált a Ferrari útjára térni 2018-ban, de óriási bukta lett belőle. És ha a sokszori tőkeemelésből, kötvénykibocsátásból nem lett volna elég, továbbra is félhetnek a befektetők a hígulás kockázatától. Nagyon gyors ütemben kiszáradhat ugyanis a vállalat likviditása – hívta fel a figyelmet az HSBC egyik elemzője.

A vergődésnek több oka is van. Egyrészt a brit márka értékesítése nem pörög abban az ütemben, mint azt korábban remélni lehetett. Az értékesítés növekedését 2020-ban a Covid, azóta pedig a chiphiány fékezi, ráadásul idén az autóértékesítés globálisan visszaeshet a magas finanszírozási költségeknek köszönhetően.

És bár csak pár ezres értékesítésről beszélhetünk, ez közvetetten az Aston Martin árazási erejét is érintheti. Emellett mindenképp negatívum a részvényesek számára az erős dollár, hiszen a felhalmozott, több mint 1,3 milliárd fontnyi adósság túlnyomó része ebben a devizában denominált. Harmadrészt a termékportfólió átalakítása nagy beruházással jár. Ezek eredőjeként félő, hogy idén tovább égetheti a készpénzt a társaság.

A jelenleg 1,6 font környékén kereskedett Aston Martin részvények lassan leginkább a lottószelvény kategóriájába kerülnek, ennek ellenére kár lenne temetni a brit márkát. A befektetők között a nagytulajdonos Lawrence Stroll mellett a Daimler, valamint a Forma-1-ben szereplő Mercedes csapatot nyolc világbajnoki címig repítő csapatfőnök, Toto Wolff neve is szerepel. Az ő jelenlétük az optimisták számára garanciát adhat, hogy az egykor nagy népszerűségnek örvendő márka ismét régi fényében tündököljön.

Az Aston Martin szenvedése azért is szembetűnő, mert az elmúlt években kiéhezett a világ az új tőzsdei sztorikra – főleg, ha valami ikonikus, luxusmárkához kapcsolódnak. Ékes példa erre a Porsche AG 2022 szeptember végi tőzsdei debütálása, ami óriási siker a Volkswagen csoport és az IPO-t lejegyző befektetők számára egyaránt. Ráadásul a német brand kibocsátása úgy lett sikeres, hogy a tranzakció ütemezése korántsem volt a legjobb, hiszen a német DAX index szűk két éves mélypontjával szinte tűpontosan egybeesett.

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr918032484
süti beállítások módosítása