Őszintén belezavarodtam abba a hírcunamiba, ami az Ukrajnának szánt nyugati harckocsikat (MBT) az elmúlt hetekben övezi. A csapból is ez folyik, egyik portál szerint a „csodafegyverek” hozzák el a tavaszi hadjárat áttörését, míg másik cáfolja, hiszen az USA által felajánlott 31 darab Abrams MBT-k 2024 elején érkeznek meg, így nehezen jelentheti a sikert 2023 tavaszán. Most akkor mi is van? Megbízható források alapján összeszedtük, ami tudható az ügyről.
A háború eszkalálódásának hetedik napján Ukrajna jelezte a nyugati hatalmak felé, hogy szüksége lenne durván 300 modern harckocsira (MBT). Miután Európában főleg a német gyártmányú Leopard 2-es a gyakori, így mindenki a németeket figyelte, hogy rászánják-e magukat a segítségre, illetve ami talán még fontosabb, engedélyezik-e más országoknak a „re-exportot”.
Olaf Scholz kancellár a közelmúltban végül bejelentette, hogy tizennégy 2A6 típusú leopárdot adnak az ukránoknak a negyedév végéig, és engedélyezik, hogy a lengyelek szintén tizennégy darab 2A4-es küldjenek. Ennek feltétele volt, hogy az amerikaiak is adjanak 31 Abrams típusú harckocsit, kiegészítve a britek korábbi 14 darab Challenger 2-esét, amelyek márciusban érkezhetnek meg.
Gyorsan szögezzük le, hogy nem értek a harckocsikhoz, legközelebb akkor voltam egyhez, amikor Ókovács Szilveszter által rendezett Tosca operában 60 percig szorongtam, mert rám fordították a színpad közepén lévő harckocsi ágyúcsövét.
Viszont az rövid utánaolvasás után is szembetűnő, hogy a LEO2 képességében és elektronikai felszereltségében drasztikusan felülmúlja a T-72 és T-90-es gyártmányokat, amelyek jelenleg a harcmező aktív szereplői. Az Economist szerint egy leopárd (nem az állat, hanem a harckocsi) típustól függően durván 55-62 tonnát nyom, 550 km-t megy el egy tankkal, és nevéhez hűen a nehézpáncélosok közül a kifejezetten gyorsak közé tartozik a maga 72 km/h-s maximális sebességével. Ehhez képest mind az Abrams mind a Challenger lassabb.
A szovjet típusok durván 20 tonnával könnyebbek – ennek a különbségnek jelentős része páncélzat – vagyis gyorsabbak de sebezhetőbbek, főként a torony a kockázatos, ahol a lőszert is tartják. A Javelin rakéták pont ezért hatásosak ellenük. Kilövés után a rakéta felmegy 150 méterig az égbe, és onnan a harckocsi tetejét, a tornyot veszi célba.
Szóval a LEO2 jó, de ami legalább ennyire fontos, hogy van készleten. Európában több mint 2000 darab van, Törökországnak ezen felül még 316 darab áll rendelkezésre, bár fontosabb, hogy a NATO csatlakozást szorgalmazó finneknek 200 a lengyeleknek pedig 247 darabja van.
Hogy készleten van, nem jelenti, hogy bevethető, mert az európai MBT-k jelentős része rövidebb-hosszabb karbantartást igényel. De legalább a készlet jelentős. Az ukránoknak 300 darabra lenne szükségük, ennek harmadát várják az európai országoktól, a maradékot az USA-tól és UK-től. Ennek jelenleg 72 százalékát ígérték meg az európai országok, ha a tétovázó spanyolokat is belevesszük 14 darabbal de a finneket nem vesszük bele.
Szintén a LEO mellett szól, hogy egyszerűbb a logisztika, a lőszerutánpótlás, az alakulat kiképzése és a karbantartás, így ez a legelterjedtebb típus a környező országokban. Utóbbi kettőben a lengyelek kifejezetten nagy segítséget adhatnak, míg a lőszerutánpótlást a németek biztosíthatják. Az alakulat kiképzése mindenképpen számottevő időt igényel, ezek komplex gépek, ugyanakkor pont a komplexitásuk ad a későbbiekben nagyobb biztonságot az alakulatnak, praktikusan nagyobb túlélési valószínűséget, illetve számos esetben automata vezérlést, célpontbemérést, elhárítást.
Naplóbejegyzés: Nem a legerősebb fajok maradnak életben, hanem amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni
Bekövetkezett a kis valószínűségű, nagy hatású esemény, minden politikus és befektető rémálma. Az orosz agresszió eredményeként Európának legalább két jelentős sokkhoz kell hirtelen alkalmazkodnia. Az első az orosz energiáról való leválás, a másik a hadiipar felpörgetése.
A háború előrehaladtával a nyugatiak is egyfajta csapdahelyzetben vannak, a vörös vonal folyamatosan tolódik ki. Tavaly télen a Javelin és Stinger rakéták voltak a hírekben, ahogy a harcok tavaszra eltolódtak, a Donbas régióban jelent meg a 155 milliméteres tarack, ősszel a Himars rakéták és most a leopárdok.
A fegyverek komplexitását fokozatosan csavarják fel a nyugati hatalmak, részben mert tesztelik az oroszok ingerküszöbét, részben mert nem akarnak olyan szintű hadipari innovációt adni az ukránoknak, ami végül orosz kézbe kerülve biztonsági kockázatot jelent. Utóbbira jó példa az Abrams harckocsi, amit le kell butítani mielőtt átadják.
A harckocsik után a következő szint, ahol jelenleg a vörös vonal húzódik, a harci repülőgépek, leginkább F-16 vagy Gripenek. Az amerikai elnök korábban azért húzta meg itt a vonalat, mert a harci repülőgépek Ukrajna akár orosz területeken is tudna támadócsapásokat végrehajtani, és már önmagában ez az elvi lehetőség a háború további eszkalálódásához vezethetne. De az eddigi trend alapján talán ez is csupán idő kérdése.
(Borítókép: harckocsi szállítmány, forrás: Getty Images)
Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.
